Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Amikor összezsugorodik a gyerekszoba

2016. február 05. 10:43 - SzabóElvira

A modern korban is kellenek a felnőtté válási rítusok

Az emberi életútba kultúrától függetlenül több fontos fordulópont illeszkedik. A kezdet és a vég – vagyis a születés és a halál – az élet két sarokköve, a kettő között pedig olyan, tradicionális rítusok által keretezett események emelkednek ki a hétköznapokból, mint a felnőtté vagy épp a szülővé válás.

Míg száz évvel ezelőtt is szertartással, ünneppel ülte meg a közösség az élet fontos átmeneteit, addig napjainkra eltűntek ezek a hagyományok. Nem mernék állást foglalni, hogy ez ok vagy következmény, de tény, hogy a gyerek- és felnőttkor között egyre halványul az átmenet, és számos esetben részleges vagy elmarad a szülőkről való leválás – nem ritka, hogy egy harmincéves felnőtt a szüleivel él, akár anyagilag függő helyzetben.

Heinz-Peter Röhr német biblioterapeuta egy különleges könyvben járja körül a problémás leválás témáját: a Grimm testvérek A libapásztorlány című meséjén keresztül mutatja be, milyen családi konstellációban válhat a gyerekből kapaszkodó és bizonytalan felnőtt. A Kiút a függőségből könyv felfejti a több száz éves mese bölcsességgel átitatott rétegeit, egyúttal reflektál modern korunkra is.

creating_her_own_way.jpg

Beavatási rítusok helyett mamahotel

A hagyományos társadalmakban olyan beavatási rítusokat találunk, melyek forgatókönyve, hogy a felnőttkor küszöbén álló fiatalok csoportja néhány felnőtt kíséretében néhány napra a közösség lakhelyétől távol vonul, és különböző feladatokat, próbákat kell teljesíteniük, amelyeknek lényege, hogy leküzdjék félelmeiket, próbára tegyék bátorságukat, tanúságot tegyenek (belső és külső) erejükről. Ezek az elsősorban a fiatal fiúk férfivá érését katalizáló rítusok olyan határhelyzetbe hozzák a fiatalokat, amelynek során végbemegy a pszichés átalakulás, miszerint „a játék ideje lejárt, erőm birtokába jutottam, nem megyek vissza anyám szoknyája alá, hanem a férfiközösség tagjává váltam”. A hagyományos társadalmakban a lányok számára a férjhez menés és a szüzesség elvesztése, a szexualitásba való beavatás jelentette a felnőtté válást. (Természetesen a felnőtté válási rítusokat nem kívánom egybemosni a csonkítást alkalmazó tradíciókkal.)

Ezzel szemben manapság sokszor találkozunk egy egészen más megoldással: az elnyújtott gyerekkorral. A fiatalok akkor is a szülői házban és/vagy a szülői támogatást élvezve élnek, amikor már ideje lenne, hogy a saját fészküket és egzisztenciájukat építsék. A mamahotelben élők és maguk a szülők is többféle okot felhoznak ezen életforma mellett: „az albérlet pénzkidobás”, „kezdő fizetésből nem lehet önállóan fenntartani rendes életszínvonalat”, „nem jó egyedül lakni, idegenekkel meg minek költözzön össze albérletben”, „nem lehet rendes állást találni, akárhova pedig nem megyek el gályázni”, „minek költözne el a gyerek, amikor itt mindene megvan”, stb.

Ám a pszichológusok egyetértenek abban, hogy az albérlettel, az „elég jó” munkalehetőségekkel kapcsolatos ellenvetések csupán kifogások. Racionalizálás egy olyan helyzetben, amelyben bizony szép számmal találhatunk érzelmi mozgatórugókat.

Nem mehetünk el azon tény mellett sem, hogy a nehezített leválás alaphelyzete egy régi, az idő próbáját kiállt mese témája – és ahogy arról már írtam, a mesékben és mítoszokban kollektív, az emberiség egészét érintő pszichológiai dinamikák jutnak kifejezésre. Tehát a probléma nem új – ám az, hogy a jelenség látványosan elharapózott, összefügghet azzal, hogy a korábban megtartó erejű rítusok és keretek eltűnőfélben vannak.

A szülői és a gyermeki oldal

mirror_trees2.jpgHeinz-Peter Röhr bemutatja mind a szülői, mind a gyermeki oldalt. Azokban a családokban, ahol a szülő fő hivatásának tekinti a gyereknevelést, a gyerek útjának egyengetését, valószínűbben alakul ki függőségi dinamika. A csonka családok ebből a szempontból veszélyeztetettebbek, de már a szülők közti elhidegült viszony, rosszul működő párkapcsolat is táptalaja lehet annak, hogy – elsősorban – az anya a gyermeke felé fordítsa minden figyelmét és törődését. Ha a szülő azt a nézetet vallja, hogy felnőttként a családalapítás és a családi élet működtetése a fő feladata, és emellett nem kap helyet az életében a hivatása, a baráti kapcsolatok ápolása vagy az, hogy részt vegyen a családon kívül más (például lakóhelyi, civil, egyházi stb.) közösségekben, akkor a gyerek kirepülésével értelmét veszti az élete – és, úgy érzi, ezt meg kell akadályoznia.

Sok esetben a gyerek – ha ő szülei életének értelme – úgy érzi, hálával tartozik a gondoskodásért, és ezért marad a szülői háznál. Gyakran megesik, hogy a túlirányító szülők gyermeke, aki serdülőként nem tanult meg döntéseket hozni, kipróbálni magát új tevékenységekben és közösségekben, egyszóval akinél elmaradt a szárnypróbálgatás, túl bizonytalannak érzi magát az önálló felelősségvállaláshoz, és felnőttként is mindenben kikéri szülei tanácsát (és automatikusan hallgat is rájuk).

Ám létezik a bizonytalan és kapaszkodó felnőtt ellentéte is – a Kiút a függőségből könyv szerzője felhívja a figyelmet, hogy a mamahotelek lakói sokszor épp ellenkezőleg: a végletekig önző személyiségek, akik egyszerre követelik maguknak a gyerekkor kényelmét a felnőttkor minden szabadságával. Tehát élvezik a felnőttkor autonómiáját, ám a felelősségvállalás kellemetlen oldalát („az edények nem mossák el magukat, a szennyes ruha nem mászik be a mosógépbe, és a megkeresett pénz határt szab a költésnek”) eltolják maguktól. Ők is függnek szüleiktől, csak függésük alapja nem a szorongás és bizonytalanság, hanem – ahogy Heinz-Peter Röhr fogalmaz – egyfajta „gátlástalanság” – „parazitaéletet élnek, és elvárják a kiszolgálást”. Ezekben az esetekben nem függő, hanem nárcisztikus típusú személyiségről beszélhetünk (a nárcisztikus személyiségről bővebben írtam ebben a bejegyzésben).

Lehetséges felnőtté válási rítusok a modern korban

Ahol zavart szenved a leválási folyamat, ott mind a szülői, mind a gyermeki oldallal fontos foglalkozni. A szülők esetében meg kell találni életüknek azokat a részeit, amelyek új értelmet adnak a napjaiknak – ez lehet hobbi, közösségekhez csatlakozás, civil vagy jótékonysági tevékenységben való részvétel stb. Lelki szinten pedig el kell jutniuk ahhoz a felismeréshez, hogy a gyermekük nem a részük, hanem különálló lény, aki önállóan cselekszik, és sokszor nem azt választja, amit ők, a felmenők a legjobb megoldásnak tartanak.

A gyermekek esetében pedig egyszerű a képlet: félre kell tenni a kifogásokat, a félelmet az élettől, és el kell hagyni a szülői házat. Egyrészt hogy a fiatal kipróbálja magát a nagybetűs Életben, átlépje a komfortzónáját és tisztába jöjjön azzal, mi mindenre képes, másrészt hogy ne burokban éljen és könnyített pályán mozogjon, hanem megismerje a való életet, ahol a szülei nem óvhatják meg a tettei következményeitől.

Nézzük, mik lehetnek ebbe az irányba az első lépések:

  • Válasszon a gyerek olyan felsőoktatási intézményt, amely nem a szülővárosában található. Ha pedig a felsőoktatási intézmény a szülővárosában található – és adott rá a lehetőség – a diáktársaival lakjon együtt. A főiskolás és egyetemi évek a legjobb időszakot jelentik a szárnypróbálgatáshoz: a fiatal önállóan szervezi az életét, de a legtöbb esetben ez nem párosul még a teljes anyagi függetlenség próbatételével.

  • A fiatal a tanulmányai befejezése után minél hamarabb vállaljon munkát (és semmiképp se fogjon bele újabb egyetemi szakba alibiből, hogy „az majd javítja az esélyeit az álláspiacon”). Mi több, próbáljon megélni a fizetéséből. Sőt: ha addig otthon lakott, és nincs kilátásban saját tulajdonú lakás, ne hagyja ki az albérlet, társalbérlet szépségeit – itt egyrészt megtanulhatja, milyen együtt élni másokkal egy sokszínű társaságban, másrészt hogy az életnek vannak bizonyos törvényei, például bizonyos költségeket hónapról hónapra elő kell teremteni, és ez nem mindig egyszerű.

  • Töltsön néhány hónapot, évet külföldön, ahol nemcsak egy másik kultúrával és életszemlélettel találkozik, hanem tiszta lappal indul, új kapcsolatokat kell kialakítania és a nulláról kell felépítenie az életét (például az Erasmus ösztöndíj bevált és biztonságos lehetőség ehhez). Kevés lépés visz olyan távol a komfortzónától és katalizálja annyira a felnőtté válást, mint a külföldre költözés – hiszen ebben a helyzetben az ember tényleg csak magára számíthat.

3d-illustration-land-and-a-group-of-suitcases-to-1412103.jpg

Megkönnyebbült lélegzetvétel

Szűcs Nóra, aki Szárnyak és gyökerek címmel könyvet írt a külföldön élésről (amibe belevitte a felnőtté válás és leválás élményeit is), bemutatja, hogy a kiköltözéssel a korábbi biztonságos, jól ismert mikroközegünkből egy tágas és ismeretlen univerzumba lépünk át. Nemcsak a személyiségünk formálódik, hanem új alapokra kell helyeznünk az otthoni kapcsolatainkat, különösen a családunkkal való kapcsolatunkat, ez pedig pszichológiai munkát igényel. Az alábbi gondolatokat Bécsben vetette papírra, annak érzésével, hogy sikerült megvetnie felnőtt életének alapjait, egyúttal kialakítani a számára megfelelő távolságot a gyökereitől:

»A szabadság ott van az általunk teremtett ketrec kerítése mögött« – mondta Anthony Hopkins az Ösztön című filmben. Vegyék hát észre, ha saját magukat zárták korlátok közé, és nyissák ki a ketrecet. Én kinyitottam az enyémet, majd megálltam egy pillanatra a ketrec ajtajában, és körbenéztem. Hirtelen Bécs egész másmilyennek tűnt. Hallottam, ahogy hangosan kifújtam a levegőt, a vállaim felemelkedtek, felszabadultak. Légies nyugalom vett körül. De ez a megkönnyebbülés más volt, mint amit a Bécsbe való kiköltözésemkor éreztem: tudtam, hogy a felszabadulás és a szárnyalás ezúttal tartós lesz. Mert most a gyökereim tudatában, és nem azok hiányában vagy azokba kapaszkodva fogom élni a sorsom. […] A legfontosabb, amit megtanultam,… hogy óhatatlan és jó is, hogy megmaradnak bizonyos szálak a múltunkból. De az tőlünk függ, hogy milyen kötődéseket tartunk meg. A lényeg, hogy ez felvállalt és tudatosan átgondolt döntés legyen. Mert jogunk van ahhoz, hogy leváljunk, hátrahagyjuk a múltat annyira, amennyire szeretnénk, és új életet kezdjünk, valóban önállóan.”

 

Kapcsolódó cikk:
Az élet első nagy fordulópontja: a születés 

A cikkhez felhasznált könyvek:
Heinz-Peter Röhr: Kiút a függőségből (Ursus Libris, Budapest, 2014)
és
Szűcs Nóra: Szárnyak és gyökerek (Ursus Libris, Budapest, 2015).

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr458362212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása