„Ezt is elviszem magammal”, énekelte Kollár-Klemencz László és a Kistehén Tánczenekar Erdős Virág versét, alighanem egy egész generáció életérzését kifejezve: egy (maximum két) bőröndbe csomagolni az életünket, és – hosszabb, még hosszabb vagy minél hosszabb időre – távozni Magyarországról „fényesebb horizontok” felé, miközben búsulva búcsúzunk az otthon maradóktól, és dobogó szívvel várjuk, vajon mi vár ránk…

Szűcs Nóra külföldön élőkkel foglalkozó kutató és coach új megvilágításba helyezi a kiköltözést Szárnyak és gyökerek című könyvében: a külhonba távozók nem egészen azt találják a magyar országhatárokon kívül, amire számítanak. Sorozatos meglepetésekben lesz részük, nemcsak az új kultúrával, hanem önmagukkal kapcsolatban is.

A Szárnyak és gyökerek azért is a szívemhez nőtt, mert e blog címtestvére – a szerző, Szűcs Nóra könyvével azt közvetíti, hogy a belső harmóniához és a kiteljesedéshez (vagyis a szárnyaláshoz) önmagunk megszeretésén és a kapcsolatainkkal való megbékélésen (vagyis a tápláló gyökerek megerősítésén) keresztül vezet az út, ahogy az számomra is alapvetés.

Túl a komfortzónán

Azzal, hogy átlépjük a szülőföld határait, a saját ismerős, biztonságot nyújtó közegünk határait is átlépjük – mondhatni pszichés szempontból pár ezer kilométerre hopponálunk a komfortzónánktól. Szerencsés esetben már a kiköltözéskor elég jól beszéljük a fogadó ország nyelvét – ám a fogadó kultúra kifejezésmódját, szokásait, formaságait csak idővel, az adott kultúrában élve tudjuk majd elsajátítani. Vagyis előttünk áll egy gigászi feladat: megismerni a másik ország szemléletmódját, amely eltér a miénktől (sok esetben homlokegyenest), hiszen más társadalmi hatások, történelmi folyamatok, földrajzi helyzet stb. alakították ki. Alighanem minden, az Egyesült Királyságban élő expatriótával előfordult már, hogy azt a visszajelzést kapta, „túl nyers” a modora, vagy nem értett meg egy célzást – hiszen a brit kultúrában inkább finoman körülírnak mindent, mint hogy nyíltan kimondanák.

Ám ezek a különbségek eleinte lelkesítők: végre levetkőzhetjük a korábbi kulturális szemüveget és rutinokat! Ha Magyarországon például nem tanultuk meg, hogyan legyünk kezdeményező, a lehetőségeket felkutató, proaktív személyiségek, külföldön aztán garantáltan megtanuljuk, mire átverekedjük magunkat a költözés, lakáskeresés, munkakeresés, adminisztrációs ügyintézés kötelező körein!

A régi önmagunk és az új élet

De a változás nem érkezik egyik napról a másikra. Nem olyan könnyű kigyomlálni a régi, meggyökeresedett reakciókat. Ha például otthon, Magyarországon belesüppedtünk egy közepesen rossz munkába, mígnem olyan motiválatlanok voltunk már, hogy elbocsátottak – hiába távoztunk ezt követően külföldre, a „belesüppedés” ott is hű kísérőnk lesz. Az oltári szerencse, hogy elsőre olyan munkát találjunk, ami egybevág az álmainkkal – szinte a nullával egyenlő. Így külhonban is ugyanott folytatjuk, vagyis ugyanúgy el kell kezdeni az önmenedzselést, a dédelgetett terveink megvalósítását, ahogy Magyarországon kellett volna – csak itt tiszta lappal indulunk, és a magyar kultúra reflexei nem vesznek körül minket mindenhol.

Ráadásul barátokat kell találnunk, szabadidős elfoglaltságot szervezni (lehetőleg ismerősökkel, nem egyedül), ha társalbérletben lakunk, kommunikálnunk kell az igényeinket a lakótársaink felé, stb. Ha nem a munkahelyen, akkor más téren kényszerít arra az élet, hogy asszertívebbé váljunk, és felvállaljuk a szükségleteinket és a céljainkat. A régi önmagunkat visszük el külföldre is – ám az új körülmények jó eséllyel kihozzák belőlünk azt, hogy megdolgozzuk a gyenge pontjainkat.

Ahogy Szűcs Nóra írja: „A külföldi élmények nagyon hasznosak szerintem abban, hogy végre tisztába jöjjünk saját magunkkal. Felszínre hozzák az összes bizonytalanságunkat, és nem hagyják, hogy elmeneküljünk előlük – hiszen ugyanaz a nehézség, kellemetlen élmény másnap és harmadnap is felbukkan –, így kénytelenek vagyunk kezdeni velük valamit, az önmagunkon való munkálkodás hatására pedig egyre érettebbé válunk.”

A kulturális sokk

A külföldön töltött életszakasz többnyire „felspanolt”, lelkes állapotban kezdődik, amikor kíváncsiak vagyunk a fogadó ország minden érdekességére, nyitottan szívjuk magunkba az újdonságokat, és szabadon lélegzünk („végre magam mögött hagyhatom a magyarországi berögződéseket”). Pár hónap elteltével azonban a legtöbb expatriótán negatív érzések lesznek úrrá, és a kezdeti lelkesedés után a kulturális sokk nehéz időszaka következik.

A kulturális sokk lényege, hogy összeütközésbe kerülnek bennünk a régi szocializációnk, megszokásaink a fogadó ország szokásaival, kulturális elvárásaival. Talán úgy érezzük, nem találjuk a helyünk. Még a gondolattól is szorongunk, hogy idegenek közé menjünk. Talán kaptunk néhány visszajelzést, hogy „ezt nem így kéne”, ezért úgy érezzük, utáljuk a helyet, ahol élünk, utáljuk a bürokráciát, „ezt a megtanulhatatlan nyelvet” stb. (vagyis a fogadó országra vetítjük a belső feszültségeinket).

Szűcs Nóra könyvében részletesen bemutatja ezt a nehéz időszakot, és megnyugtatja az olvasókat, hogy ne ijedjenek meg, nem kell szégyellniük magukat az érzéseik miatt, pláne nem azt érezniük, hogy kudarcot vallottak – ez az időszak a letelepedés és a beilleszkedés szerves része, és előbb-utóbb elmúlik, ahogy a régi kultúrából hozott és az új kultúrában kialakult énrészünk egyensúlyba kerül. „A kulturális sokk alatt tapasztalt harag mélyén valójában a félelem áll: a hibázástól, a negatív visszajelzésektől, az ismeretlentől, az egyedülléttől. Dehogy akarjuk ilyenkor még azzal is tetézni a bajunkat, hogy a helyiekkel beszélgetünk! Jobb inkább visszahúzódni a biztonságos és ismerős közegünkbe, a többi külföldi vagy saját nemzetiséghez tartozó közé! […] A feladat ebben a szakaszban az, hogy a bizonytalanságunk mögé nézzünk, és rájöjjünk, hogyan hozhatjuk helyre a megtépázott magabiztosságunkat, egészen addig, amíg el nem múlik ez a kellemetlen időszak.”

Gyarapodó önismeret

Amikor tehát külföldre költözünk vagy belevágunk egy hosszabb külföldi tartózkodásba, a letelepedés és a beilleszkedés kihívásainak, az új kultúra impulzusainak hatására régi önmagunk szép lassan átalakul: nyitottabbá válunk, könnyebben teremtünk kapcsolatot idegenekkel, és felismerjük, hogy a magyar kultúra valóságán túl még sok más valóság létezik. Felismerjük, melyek voltak azok a belső gátak, amelyekkel korábban (Magyarországon) a saját magunk útjában álltunk, és ha igazán önmagunkká szeretnénk válni, akkor ideje elhárítani ezeket az akadályokat – és ezt csak mi magunk tehetjük meg, senki más helyettünk.

Talán a külföldre költözéssel eredeti célunk az anyagi lehetőségeink és az életkörülményeink javítása volt. Függetlenül attól, hogy ebben sikerrel jártunk, vagy sem, és függetlenül attól is, hogy végleg kint maradunk, hazaköltözünk, vagy felváltva élünk Magyarországon és külföldön, egyvalamit biztos kapunk az expatrióta élményekkel: mélyebb önismeretet, amely magában foglalja annak megismerését, hogy mi mindenre vagyunk képesek, melyek a korlátaink, no meg azt is, hogy miként győzhetjük le ez utóbbiakat – s e tudással felvértezve immár magabiztosan szárnyalhatunk a világban, bármerre is vigyen a széljárás.

Kapcsolódó bejegyzés:
Sámánok gyógyították meg az autista fiút – Igaz történet a gyógyulás kereséséről, egy kulturális találkozásról és arról, hogyan léphetjük át saját határainkat

A cikkben szereplő idézetek Szűcs Nóra: Szárnyak és gyökerek című könyvéből származnak (Ursus Libris, Budapest, 2015).