Talán tapasztaltuk már, hogy hiába gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, hiába ismétlünk ahhoz hasonló mondatokat, szinte mantraként, mint „jól fog sikerülni”, „fő az optimizmus, minden rendben lesz” stb., újra és újra becsúsznak negatív pillanatok az életünkbe. Nemcsak becsúsznak – továbbra is jelen vannak. Ennek oka, hogy az, miként tekintünk az életünkre és benne önmagunkra, mélyebben gyökerezik, mint gondolnánk, és nem olyan könnyű felülírni. Ha szeretnénk máshogy állni a dolgokhoz, máshogy reagálni adott helyzetekben, először meg kell ismernünk a fontos kérdésekkel kapcsolatos gondolkodási beállítódásainkat.

Mindset – mentális iránytű és túlélőkészlet

Kelly McGonigal egészségpszichológus, a Stanford Egyetem kutatója A stressz napos oldala című könyvében megkülönbözteti a kevésbé fontos és a nagy jelentőséggel bíró hiedelmeket. Végül is az életünk egésze, a dolgaink alakulása szempontjából nem kulcsfontosságú, hogy szerintünk a répatorta finomabb, vagy a csokitorta, hogy úgy véljük, nincs pihentetőbb, mint a tenger hullámain ringatózni (bár ha ez a vélekedés ahhoz vezet, hogy egy vitorlással körülhajózzuk a Földközi-tengert, akkor már számít – de ehhez másfajta hiedelmek is kellenek). Ám vannak olyan hiedelmek, amelyek alapvetően befolyásolják, hogyan érzünk, gondolkodunk és cselekszünk – ezeket nevezzük gondolkodási beállítódásnak vagy angolul mindsetnek. Ezek a fontos alapvetéseink, amelyekkel telepakoljuk a puttonyunkat, hogy kéznél legyenek és hasznos támpontként szolgáljanak majd életünk elágazásainál, emelkedőinél és lejtőinél.

A legtöbben ismerjük azokat a lelombozó helyzeteket, amikor több hétig tartó diéta után elcsábulunk egy kiadós nassolásra, majd szégyenkezve azt mondjuk, „most már megette a fene az egészet”. Függőségben szenvedők egy-egy hasonló botlás után szélsebesen adják fel az absztinenciát és esnek vissza, semmivé téve rengeteg erőfeszítést. Azok a diákok, akik az utolsó pillanatban kezdik el nagy sebbel-lobbal a felkészülést a vizsgákra, felmérésekre, azok a szülők, akiknek gyakran nem sikerül tartani a megtervezett napi rutint a családban, szintén jól ismerhetik a szégyenérzetet és talán gyakran mondogatnak magukban olyasmiket, hogy „fú, de gáz vagyok”.

Egyikünk sem tökéletes és hiba nélkül való; a valódi gond nem is ez, hanem hogy amikor azzal szembesülünk, hogy esendők vagyunk, amikor megbotlunk a csábításokkal folytatott harcban, akkor úgy véljük, ez egyenlő azzal, hogy elbuktuk az egész háborút. Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem oktatója és egészségpszichológus Akaraterő-ösztön című könyvében szellemesen „egye fene” hatásnak nevezi ezt a jelenséget. Azzal, hogy úgy véljük, mostantól kár a gőzért, hajlamosak vagyunk feladni az arra való egész törekvésünket, hogy betartsuk az egészséges étrendet, időben elkezdjünk felkészülni a megmérettetésekre stb.

Molly évekig kitartott marihuánafüggő, kába, szexre még hébe-hóba sem kapható férje mellett, mielőtt rászánta volna magát a válásra. Ezután gyermekeinek szentelte figyelmét, és időbe telt, mire lelkileg talpra állt. S amikor úgy érezte, készen áll végre egy kapcsolatra, pontosabban a kapcsolatra és négy év absztinencia után a mindent átütő szexre is, sokkal többet kapott, mint amit remélt: az egész életét megváltoztató extázist.

Molly Gina Ogden Nők, akik szeretik a szexet című könyvének egyik hősnője. Gina Ogden amerikai szexológus figyelemre méltó kutatást végzett arról, milyen az orgazmust könnyen átélő nők szexuális csúcsélménye, és eredményei forradalmasították a női orgazmusról való ismereteinket. Ez a kutatás arra inspirálta, hogy minél mélyebben feltárja, hogyan élik meg a nők (pontosabban a szexuális életükben kiteljesedett nők) a szexet, miben különböznek a nők élményei a férfiakétól, vagyis milyen a női szexualitás. A több száz nővel folytatott beszélgetés legfontosabb gondolatait és megállapításait tartalmazza ez a megkapó című és izgalmas könyv.

A legtöbb szülő számára az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy ne veszítse el a hidegvérét a kritikus pillanatokban… Újra és újra elhatározzuk, hogy nem kiabálunk, akkor sem, ha óriási a felfordulás a gyerekszobában, akkor sem, ha szertelenkednek a buszon, sőt akkor sem, ha vacsora közben derül ki, hogy még nincs kész a házi – békés eszközökkel kezeljük ezeket a helyzeteket. Aztán mégsem sikerül, és ismét a gyerekünk tágra nyílt, riadt tekintete mered ránk. És persze biztosan van a szomszédban, a játszótéren, az óvodában egy másik anyuka, akit még soha nem hallottunk megemelni a hangját. Vajon mi lehet a titka?

Laura Markham nevelési tanácsadással foglalkozó pszichológus Békés szülő, boldog gyermek című könyve szerint a kulcs ahhoz, hogy békés szülővé válhassunk, az, hogy önmagunkkal kell kezdenünk a munkát. Erre épül minden más, például a gyerekeinkkel való kapcsolatunk rendezése és a keretek kialakítása.

„Az igazi hős nem Superman vagy Batman, a csoda ott él benned és bennem.” /Deniz/

Időről időre mindannyian úgy érezzük, mintha a hétköznapok apró mozzanatain túl nagyobb összefüggések mentén élnénk az életünket. Mintha azon túl, hogy reggelente félálmosan a kávénkat szürcsöljük, munka közben kiszaladunk ebédelni a kifőzdébe, este a lábunkat kinyújtva lazítunk egy film előtt, egy másik síkon is zajlana az élet. S mintha a sors időnként szándékosan kihívások elé állítana, és ilyenkor meglepődünk azon, micsoda erőforrásokat tudunk kibányászni magunkból, hogy úrrá legyünk rajtuk. Mintha hősi energiákat mozgatnánk meg.

Joseph Campbell mitológiával foglalkozó tudós arra jutott, hogy életünkben valóban végigjárjuk azokat a heroikus utakat, amelyeket a mítoszok hősei. Pályafutása során számos mítoszt tanulmányozott, azonosítva közös motívumaikat, s eközben megragadta a figyelmét, hogy az emberi életút során, az egyén személyes történetében is megfigyelhetők ezek a mitikus motívumok. Mintha a mítoszok és hőseik a sok egyéni tapasztalatból kikristályosodott, összesűrűsödött lenyomatok lennének…

Campbell munkássága forradalmasította a filmművészetet (azóta a legtöbb filmes forgatókönyvben fellelhetők a hősi út motívumai, a vezérfonal pedig jellemzően egy hős kibontakozása, lásd A csillagok háborúját), és megtermékenyítette a személyiségfejlődési irányzatokat is. A pszichológia a Hős Útja modell segítségével mutatja be, milyen szakaszokon megyünk keresztül, amikor végigvisszük életünk egy-egy nagy próbatételét – bármilyen meglepő, ezek a szakaszok univerzálisak az egyéni életutakban. A Magyarországon kevéssé ismert megközelítésről Szűcs Nóra Szárnyak és gyökerek című, a külföldi életről szóló könyvében olvashatunk.