Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

A létezés nőies és férfias árnyalatai

2017. február 27. 15:27 - SzabóElvira

Női és férfi minőségek a wilberi filozófia és a jungi pszichológia szemszögéből

Mi a női lét esszenciája, és miben jut kifejeződésre a férfiasság? – olyan kérdések ezek, amelyek filozófusokat és pszichológusokat sarkalltak gondolkodásra, ott rejlenek sok-sok irodalmi mű mélyén, sőt még a politikában is hullámokat korbácsolhatnak (valójában már sok ezer éve), amikor az a téma kerül elő, hogy mi a dolga a férfinak és mi a dolga a nőnek a családban.

Treya Killam Wilber és férje, Ken Wilber filozófus egy sajátos felosztást vezetnek be a két nem eltérő minőségeinek leírására. Közösen írt, Áldás és állhatatosság című könyvükben – amely Treya mélyről jövő emberi átalakulásának állít emléket, amelyet súlyos rákdiagnózisát követően vitt végbe – kifejtik, hogy a maszkulinitáshoz hagyományosan a cselekvést társítják, míg a femininitáshoz a létezést kapcsolják.

„A cselekvés értékét a teremtés adja meg: elkészíteni valamit, elérni valamit. Ez a minőség gyakorta agresszív, versengő és hierarchikus természetű, jövőorientált, szabályoktól és ítéletektől függ. Összefoglalva, a cselekvés megpróbálja »jobbá« változtatni a jelent. A létezés értékei viszont annak az értékei, hogy átöleljük a jelent, az embert önmagáért fogadjuk el, nem pedig azért, amit képes megtenni; értékei a kapcsolat, a befogadás, az elfogadás, az együttérzés és a törődés értékei.”

cary-grant-rosalind-russell-ralph-bellamy-actor-53370.jpeg

„Hass, alkoss, gyarapíts”

Kölcsey sorai szemléletesen kifejezik a cselekvés férfias minőségeit. Célokat kitűzni, és tűzön-vízen át elérni őket, a társadalmi elismerés babérjaira törni, azon igyekezni, hogy „valakivé váljunk” (Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia megteremtőjének kifejezése). Előző bejegyzésemben annak fontosságáról írtam, hogy meghalljuk a daimónunkat, vagyis hogy megtaláljuk és kövessük személyes hivatásunkat, küldetésünket. Szót ejtettem annak fontosságáról is, hogy megsokszorozza erőnket az, ha fölérendelt célokat választunk, vagyis olyasmiért küzdünk, ami túlmutat önmagunkon, a „bebizonyítom, hogy mire vagyok képes és mennyit érek” énes céljain, és valami módon a nagyobb jót, például a közösségünket szolgálja. Ez mind olyasmi, ami a férfi minőségeket képviseli.

Létezőként jelen lenni az élet sodrában

A női minőség a férfiassal szemben akkor nyilvánul meg – Wilberék szerint –, amikor teljes valónkkal jelen vagyunk az életben, felfogjuk a benyomásokat és azt, ami körülöttünk történik. Míg a férfias minőségekben létrehozunk, vagyis kiadunk magunkból valamit, addig a nőiesben befogadunk. A női minőségeknek szerves részét képezi mások inspirálása: a mosolyunkkal inspirálni egy műalkotást, egy jó kérdéssel inspirálni egy izgalmas beszélgetést. Virginia Woolf Mrs. Dalloway és A világítótorony című műveiben olyan asszonyok portréit festi meg, akik a lehető legteljesebben élik meg a női minőségeket, például az általuk adott estélyeken, vagy ahogy vigaszt nyújtanak a rászorulóknak, ahogy egy találkozás során a múlt átgondolására, összegzésére indítják ismerőseiket. Ha hihetünk az irodalomtudósoknak, ezekben a regényekben a nőalakok művészi szintre emelik a női létezést.

girls_craft_kisebb.jpeg

A mindfulness, vagyis a jelen pillanat megélésének beállítódása is női minőségnek tekinthető – létezésmódként is jellemzik ezt az élményt. Számos cikkben írtam már róla, így most csak annyit, hogy a pillanatról pillanatra megújuló külső és belső ingerekre való odafigyelés az egyik legjobb út ahhoz, hogy az élet részeként, az élet áramlásában érezzük magunkat. Különösen, ha az utóbbi időben túl sokat időztünk a férfias cselekvésmódban!

Nőies és férfias kéz a kézben – a pszichénkben is

Bízom abban, hogy a 21. század elejére végre meghaladhatjuk azt a vitát, hogy a nők „elég jól” tudják-e képviselni a férfias minőségeket, és a férfiak nem válnak-e férfiatlanná attól, hogy kipróbálják a létezésmódot. A cselekvésre és a létezésre való képesség mindannyiunk pszichéjében ott rejlik, legyünk nők vagy férfiak. Nőként talán visszariadunk az aktív, önérvényesítő kiállástól a múltban ránk ruházott, passzivitáson alapuló szerepek miatt. Férfiként talán nehezen hagyjuk hátra azt a hozzáállást, hogy „mindig, minden helyzetben bizonyítani kell”. Ahhoz, hogy megtaláljuk a lelki egyensúlyunkat, hogy az életet megéljük a maga teljességében, ugyanakkor kibontakoztassuk a bennünk szunnyadó potenciált (lásd kiteljesedés és önmegvalósítás), a férfi és a női minőségekben rejlő erőt egyaránt jól kell tudnunk használni.

hold_hands.jpeg

„Bármennyire is fontos a »felelősségvállalás« hozzáállása – írja Ken Wilber –, ez csak az egyenlet egyik fele. Azontúl, hogy megtanuljuk kézbe venni a gyeplőt, és felvállaljuk saját felelősségünket, azt is el kell sajátítanunk, hogy mikor és hogyan engedjünk mindent szabadjára, hogyan adjuk át magunkat, hogyan sodródjunk az árral, hogyan és mikor ne szálljunk szembe, ne küzdjünk. Elengedni vagy irányítani – ez természetesen csak egy másik változata a létezés kontra cselekvésnek, a jin és jang alapvető polaritásának, mely ezer és ezer alakot ölt, és amelynek sohasem lehet a végére jutni. Egyik sem jobb a másiknál – a jin vagy a jang, a cselekvés vagy a létezés –, csupán a kettő közti egyensúly megtalálása a kérdés, rátalálni a jin és jang közötti természetes harmóniára, amit az ókori kínaiak taónak neveztek. Megtalálni ezt az egyensúlyt – cselekvés és létezés, irányítás és elengedés, ellenállás és megnyílás, harc és önátadás, akarat és elfogadás között…”

man_lake.jpeg

A férfiban élő nő és a nőben élő férfi

pallas_velletri_nordisk_familjebok.pngC. G. Jung emberi pszichéről alkotott elképzeléseinek fontos részét képezi az, hogy minden férfiban él egy nő(kép), az anima, és minden nőben egy férfi(kép), az animus. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az anima magába sűríti mindazt, amit a férfi a Nővel kapcsolatban érez és gondol, ahogy viszonyul hozzá – olyan, mint egy belsővé vált női rész. Nem egy konkrét nőről van szó, hanem a Nő esszenciájáról. S ugyanígy a nőknél az animusban benne foglaltatik a Férfiról alkotott kép és benyomások, a hozzá való viszonyulás és a férfi minőségek megélése. A férfi számára a benne élő nő hordozza személyiségének érzelmi és érzelmek által befolyásolt részét – ha a férfi ezt elfojtja, elvágja magát tőle, akkor érzéketlenné, merevvé válhat. A nő számára személyiségének férfi része hordozza azt a képességét, hogy fejlessze magát, alkosson és dolgozzon – ha a nő elfojtja ezt a személyiségrészt, akkor passzívvá, tétovává, gyámoltalanná válhat.

Így beszél erről Marie-Louise von Franz jungi analitikus Az álmok útján c. könyvben:

„A férfiban élő anima a személyisége érző része, az érzékenysége, a belső dolgokra irányuló figyelme. Ha egy férfinak pozitív a viszonya az animájával, akkor fogékony a lelke legmélyén zajló spirituális folyamatokra. Ez az ő női oldala. […] A férfiban az anima kifejlett formájában a hatalmi késztetéssel szemben a szeretet képességét jeleníti meg. Szeretet a szeretet kedvéért, annak a legmagasabb rendű formájában.”

Az biztos, hogy jó, ha művelt egy nő, és hivatása is van, de nem szabad a rabjává válnia. Nem szabad, hogy a [férfias szellem] megszállottja legyen, és elragadja, mert akkor elveszíti a női identitását. De ha megtartja a női identitását, akkor a hivatás spirituális dimenziót fog kölcsönözni a személyiségének a cselekvés, az intelligencia és az akaraterő révén, vagyis csupa jó tulajdonsággal ruházza fel, és a személyisége részévé teszi ezeket. […] Ha egy nőnek nincs animusza, akkor nincs benne lendület, vállalkozó kedv, intelligencia, kezdeményezőkészség. Nagyon szerencsétlen teremtés.”

A valódi önbizalom abból fakad, ha egyensúlyba hozzuk a polaritásokat

Végezetül álljon itt egy idézet Treya Killam Wilbertől, az Áldás és állhatatosságból, amelynek minden szavából mély belső erő sugárzik – olyan erő, amit azok tapasztalnak meg, akik összhangba hozták személyiségük egymással ellentétes, sokszor széthúzó erőit:

„Nagyszerű, hogy visszatért az életkedvem, az energiám és a lelkesedésem! Ez részben az új érzéseimnek köszönhető a munkám, a hivatásom, a küldetésem iránt, ugyanaz a téma, amivel annyit bajlódtam már. Ez a belső váltás nagy hatással volt a munkámra. …arra, hogy feladjam a perfekcionizmusom, és megtanuljak létezni, nem pedig csak ész nélkül cselekedni. Még mindig van bennem tettvágy, hozzá akarok járulni a világhoz valamivel, de azt akarom, hogy a tetteimet áthassa a létezés. A nőiességemet illető érzéseim is megváltoztak, ami új lehetőségeket nyit meg, olyan lehetőségeket, melyeket egykor elítéltem. Egyre inkább felismerem, mennyire magamévá tettem apám értékeit – termelés, részvétel és a többi –, és most látom, hogy az ő cipői nem igazán jók rám, bármennyire is csodálom őket. Ez keveredik az új iránnyal, amerre, úgy érzem, a feminizmus halad, el attól, hogy a nők a férfiakat utánozzák vagy bebizonyítsák, hogy ők is képesek arra, amire az utóbbiak; afelé, hogy értékeljék, meghatározzák, előhozzák, láthatóvá tegyék azokat a különleges tevékenységeket, melyeket a nők végeznek. A láthatatlan munkáról van szó, amelyhez nem tartozik cím, hierarchia vagy professzionális karrier. Ez alaktalan. Olyasféle munka, mint megteremteni egy hangulatot, egy helyzetet, egy légkört, akár egy találkozón, akár a családban vagy egy közösségben, ahol más, látványosabb munkák folynak.”

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A cikkhez kapcsolódó olvasmányok:

Ken Wilber: Áldás és állhatatosság. Spiritualitás és gyógyulás – Treya Killam Wilber élete és halála. Ursus Libris, Budapest, 2015.

A mindfulnessről:

Az animáról és animusról, valamint a velük kapcsolatos álmokról:
Az álmok útján. Marie-Louise von Franz beszélgetései Fraser Boával az álomértelmezésről. Ursus Libris, Budapest, 2006.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr5612298017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása