Abraham Maslow-t nem kell bemutatni: mindenki találkozott már piramis-modelljével és az emberi szükséglethierarchiával kapcsolatos elméletével. Azonban azt már kevesebben tudják, hogy Maslow a jövő társadalmával kapcsolatban is érdekes gondolatokat fogalmazott meg, amelyek a tehetség szabad kibontakoztatása és ezen keresztül a nagyobb igazságosság felé mutatnak. Magyar nyelven a Bevezetés a transzperszonális pszichológiába című kötetben olvashatók Maslow teljességgel működő társadalommal kapcsolatos meglátásai. A könyvet lapozgatva belém csapott a lelkesítő felismerés, hogy már a jelenben is számos olyan törekvés létezik, amely Maslow felfogása felé mutat. Az alábbiakban ezekről is szó esik.

A jövő társadalmának alapjait ma rakjuk le (igen, már a mai napon, a most meghozott döntéseinkkel is). Ezért – a felnőttként ránk ruházott felelősségnél fogva – különösen fontos, hogy a maguk mélységében átgondoljuk, mely értékek és elvek mentén éljük az életünket, milyen mintát közvetítünk a jövő generációknak, az olyan fölérendelt kérdésekben is, mint az élet értelme vagy az értelmes élet mibenléte. Hiszen ők azokon az alapokon építkeznek majd tovább, amelyeket mi raktunk le.

A közösség alappillére: az önkiteljesítő és önmagán túllépő egyén

Maslow körülbelül fél évszázada vetette papírra gondolatait, és habár az általa megalkotott önmegvalósítás szó azóta közhellyé vált, a jelenség, amit ez a szó takar, továbbra is az újdonság erejével hat, amint valaki át akarja vinni a gyakorlatba. Amikor önmegvalósításról beszélünk, akkor „nemcsak arról van szó, hogy az ember megvalósítja a benne mint az emberi faj egyik egyedében szunnyadó lehetőségeket, hanem azt is, hogy kibontakoztatja a saját, csak benne szunnyadó lehetőségeket.” Tehát nemcsak családot alapít és bejár a céghez dolgozni, hanem megkeresi magában, hogy miben tehetséges, kihozza magából ezeket a lehetőségeket, és értéket teremt vele a közösségének. Az ilyen típusú embereket nevezi Maslow önkiteljesítőknek vagy önmegvalósítóknak, hiszen azáltal, hogy megvalósítják, realizálják a bennük rejlő lehetőségeket, potenciálokat, egyre teljesebbé válnak és gazdagodik a személyiségük. S hogy mennyire mélyen benne él az emberben az önmegvalósítás szükséglete, arra számos példát látunk, például amikor családapák félamatőr rockbandát alapítanak, munka után összejárnak próbálni, és még közönség előtt is zenélnek, vagy amikor egy fiatal pályakezdő úgy dönt, hogy nem a családi vállalkozásban, a kitaposott ösvényen építi fel a karrierjét, hanem művészi vagy segítői pályára lép, mert arra érez elhivatottságot.

Maslow ugyanakkor nem az önmegvalósítás szükségletét tartotta a legmagasrendűbbnek, hanem a transzcendenciát. A transzcendencia lényege önmagunk meghaladása. Tehát amit teszünk, nemcsak arról szól, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet, aztán emelt fővel és büszkén nézzünk tükörbe – hanem valami többről. S ez a több igen homályos, vetették fel Maslow kritikusai – de azért körülírható. A transzcendentálók, önmeghaladók tetteit olyan felsőbb (és belső) értékek vezérlik és keretezik, amelyek túlmutatnak az egyénen, mint például az igazság, rend, szépség, etika, harmónia. Önmeghaladónak tekinthető az is, aki meditáció, ima vagy más spirituális gyakorlat közben szakrális élményt él át, hiszen ilyenkor az emberi létezésen túlmutató tapasztalásban részesül, Maslow szerint.

Nem a hiány vezérel – lelki síkon sem

Maslow szintén kevéssé ismert, ám igen tanulságos fogalma a hiány- vagy D- (deficit-) szükséglet, illetve a létezés- vagy B- (being-) szükséglet. Egy másik ember iránt érzett szeretetünk és kötődésünk mögött a hiány- és a létezésalapú szükséglet egyaránt állhat. Talán valaki azért kötődik a másikhoz, mert hiányzik neki a törődés, a pozitív megerősítés, az érzelmi támasz, és ezeket megkapja a kapcsolatban. A hiány által vezérelt emberek tulajdonképpen lyukakat tömögetnek a személyiségükben. A lelki éhség hasonló a testi éhséghez: kínzó és elemi erővel sarkall arra, hogy betevőt szerezzünk, ám ahol a kapcsolat alapja, hogy eltüntesse a tátongó ürességet, ott a törődésből sosem elég. Már a kapcsolat kezdetén ott rejlik a végjáték forgatókönyve: a követelőzés, a csalódás és a konfliktus.

Ezzel szemben a létezésalapú szeretet – közhely, de igaz – nem kapni akar, hanem adni. Nem a birtoklás a célja, hanem hogy épüljön, erősödjön a közös rész. Nincs mögöttes érdek – csak a kötődés létezik, és a pozitív körök, amelyekkel a kapcsolat nap mint nap gazdagodik. Az egyén lehetőségeinek kibontakoztatása mellett a jövő teljességgel működő társadalmának másik alappillére, hogy az egyének közötti kapcsolatot nem a hiány (és hiányok gerjesztése), a lyukak tömögetése által vezérelt követelőzés, hanem a növekedés, a hozzáadás és a gazdagítás vezérli. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy lehetőség legyen kielégíteni az olyan alapvető szükségleteket, mint a fiziológiai szükségletek és a biztonság.

Teljességgel működő társadalom

Vajon milyen lesz a jövő társadalma? Ha hihetünk Maslow-nak (és én a magam részéről nagyon szeretnék hinni), akkor „önkiteljesítő” és „létezésalapú”. Tehát magától értetődő alapvetés lesz, hogy az egyénnek lehetősége legyen kiaknázni a képességeit, kihozni magából, ami benne szunnyad. Ugyanakkor Maslow hangsúlyozza, hogy az önmegvalósításnál magasabb szint az önmeghaladás, vagyis amikor „nemcsak rólam szól, amit teszek, hanem a nagyobb egészről”. Emellett az egyén életszemléletét, élményeit olyan, Maslow szerint magasabb rendű érzelmek jellemzik majd, mint a csodálat, a B-szeretet, az elköteleződés, a bizalom, az alázat, és ezek formálják az egyének közti kapcsolódásokat.

Maslow víziójában az igazságosság magától, szinte melléktermékként valósul meg. Az egyik ember nem akar a másik fölé kerekedni, hiszen többé nem űzi a belső hiány, hogy „túl kevés és értéktelen”, így nem akar túlnőni társain. Az elköteleződés, bizalom és adni akaró szeretet állapotában az emberek képesek tiszteletben tartani egymást és együtt-működni. Az önkiteljesítés alapelve pedig azt jelenti, hogy egyenlően adott a lehetőség mindenkinek, hogy körülményeitől és társadalmi hovatartozásától függetlenül azzá váljon, amivé és akivé szeretne.

Ami már csírázik

Amikor először olvastam a teljességgel működő társadalomról, a fejemet csóváltam, „ejj, messze vagyunk ettől”. Majd egymás után jutottak eszembe azok a kezdeményezések, amelyek azt jelzik, hogy Maslow elképzelései szép lassan átkerülnek a gyakorlatba.

Az üzleti és munkapszichológiában számos tanulmány jelent meg arról, hogy sokkal hatékonyabbak és sikeresebben tartják meg munkavállalóikat azok a cégek, ahol a munkavállalók nagyobb autonómiával rendelkeznek a feladataik beosztása, a munkaidő és a munkavégzés helyének meghatározása, sőt a számukra szükséges mennyiségű szabadnap megállapítása terén. Egyre több cégvezető, ahelyett hogy folyamatosan ellenőrizné alkalmazottait, bizalmat szavaz nekik, és nem az idejüket birtokolja, hanem egy meghatározott mennyiségű munka elvégzését kéri a fizetésért cserébe. A tanulmányok arra is kitértek, milyen pozitív hatással van a munkamorálra, ha a kollégákat, dolgozzanak a hierarchia bármely szintjén, beavatják a döntésekbe, sőt a pénzügyi kérdésekbe is. Aki legalább egyszer járt már üzleti személyiségfejlesztő tréningen, az tudja, hogy abból származik a legtöbb jó, ha a felek win-win helyzetre törekednek. Összességében érezhetően partneribb irányba halad munkaadó és munkavállaló viszonya. Autonómia, bizalom, partnerség – oszlopos tagjai Maslow létezésalapú minőségeinek.

Arról is szólnak a tanulmányok, hogy a munkavégzésben fontos motivátor, hogy az egyén képességeivel, érdeklődésével összhangban álló feladatokat végezhessen, és értelmet találjon a munkájában. Arra is akad manapság példa, hogy egy csoportvezető, látva, hogy egy jó kolléga és a feladatai között össze nem illés alakult ki, inkább személyre szabottabban átszervezi az illető feladatait, nem pedig elbocsátja, mondván, „ha nem tetszik neki ez a munka, mit akar itt”. Hiszen a munkatársak akkor szolgálhatják a cég fejlődését, ha az által maguk is gazdagodnak, fejlődnek. Ha a tevékenység révén, amelyet végeznek, teljesebbé válnak.

Ha végiggondolom, hova tette Maslow a mércét, azt látom, bizony hosszú még az út. Ám ha hozzáveszem, hogy már elindultunk rajta, akkor talán joggal érzem úgy, hogy az újévi koccintáskor megengedhetünk magunknak egy kis optimizmust.

Maslow önkiteljesítő egyénekkel és teljeséggel működő társadalommal kapcsolatos nézetei a Bevezetés a transzperszonális pszichológiába kötetben olvashatók (Ursus Libris, Budapest, 2006), amely Abraham Maslow írásai mellett Ken Wilber és Roberto Assagioli írásait is tartalmazza.