„A szó elszáll, az írás megmarad” – tartja a régi latin közmondás, és talán ennek is köszönhető, hogy hajlamosak vagyunk kevésbé zavartatni magunkat amiatt, hogy mit mondunk, vagy hogy mit mondanak nekünk mások. Talán feddhetetlen társasági modorral közölnek velünk egy üzenetet, és észre sem vesszük, hogy furcsa, fonák tartalom van benne. A szavak, az őket kísérő gesztusokkal együtt, árulkodók – a kapcsolatok valódi arcáról árulkodnak. Az alábbiakban arról olvashattok, hogy bizonyos ártalmatlan, akár törődőnek tartott mondatok mögött egészen más kapcsolati minták lehetnek, mint amit első hallásra várnánk.

A szerető szavak valódi üzenete sokszor nem a szeretet

Heinz-Peter Röhr német biblioterapeuta Kiút a függőségből című könyvében mélyreható elemzéssel mutatja be, hogy bizonyos, ártatlannak vagy akár törődőnek tűnő szülői gesztusok és szavak esetenként nem a szeretet kimutatását szolgálják. A szerző A libapásztorlány című Grimm-mesén keresztül ábrázolja, hogy a szülő milyen módokon, és milyen mozgatórugóktól hajtva nevelhet függő személyiséget gyermekéből – sokszor anélkül, hogy tisztában lenne azzal, milyen irányba formálja őt. (Szerencsére a szerző nem áll meg itt, hanem arról is ír, hogyan oldható fel a szülőkhöz fűző dependens kapcsolat, és az illető hogyan léphet az önállóság útjára.)

Szó sincs arról – az esetek döntő többségében –, hogy a szülő rosszat akarna gyermekének. Ám mégis előfordul, hogy látszólag szerető szavainak valós mondanivalója nem a törődés és a szeretet közvetítése, hanem a törődés és a szeretet – elvárása. Más esetekben szavaival támogatást és segítséget nyújt, ám valójában azt közvetíti, hogy gyermekének a támogatásra és segítségre – mindenképp szüksége van.

Látszólag ártalmatlan mondatok, amik függő személyiséget alakítanak ki

Heinz-Peter Röhr könyvében számos olyan mondatot felsorol, amit gyakorta hallani egyes szülőktől, és amelyek mélyebb értelmével alighanem nincsenek is tisztában ezek a szülők. Nézzünk ezek közül néhányat!

• Hiszen csak a legjobbat akarom neked.

Sok szülőből talán kiszakad ezen a ponton, hogy ennél jobb szándékú mondat nem is létezik! Röhr a következő magyarázatot fűzi hozzá:

„Ez a mondat nyugodtan lefordítható úgy, hogy »csak a legjobbat akarom magamnak«. Ha arról van szó, hogy egy felnőtt lány vagy fiú életébe bele kell avatkozni, akkor mindig úgy szól a nóta, hogy »hiszen csak a legjobbat akarom neked«. Ettől felmentést kap és tévesen megbocsáttatik a gyámkodás. Hiányzik a felnőtt lány vagy fiú önállóságába vetett bizalom. Ez a bizalom soha nem is alakult ki – aminek az a mélyebben rejtőző oka, hogy soha nem tervezték előre a leválást és az elengedést. Az anyák és az apák gyakran azt szokták felhozni a gyerekeiknek, hogy nekik jóval nagyobb az élettapasztalatuk. Ez többnyire igaz, de közben megfeledkeznek arról, menyire fontos, hogy hibázzon az ember, mert annak a révén megy végbe az érés, és alakul ki az autonómia. Küszöb alatt érzi az ember a hibáktól való szorongását, ami kedvez a függőség kialakulásának.”

• Hogy én mi mindent meg nem tettem érted!

„Ez a mondat nyílt felhívás a lány vagy fiú számára, hogy végre adjon vissza valamit abból, amit áldozatként a szülőtől kapott – írja Röhr. – Helyes az a gondolat, hogy a gyerek, akit a szülői gondoskodás nevelt fel, maga is köteles segíteni a szüleinek, amikor azok valóban rászorulnak. Ez azonban még nem jogosítja fel a szülőket arra, hogy alkalmazkodást és engedelmességet követeljenek, vagy hogy lelkiismeret-furdalás keltésével zsaroljanak. […] A pszichoterápiában gyakran megfigyelhető, hogy a szülők »megveszik« a felnőtt gyerekeiket. Anyagi gondoskodásukért cserébe függőséget alakítanak ki, amiben van egy jó adag elkényeztetés is. Egyszerű a szabadság képlete, de az érintettek gyakran nem készek arra, hogy megfizessék érte ezt az árat: nem lenne szabad a továbbiakban semmiféle anyagi előnyt elfogadniuk a szüleiktől – és el kellene kezdeniük szép lassan visszafizetni a jogosulatlanul kapottakat.”

• De hát annyira szeretlek!

„Ki tudna visszautasítani ennyi szeretetet? Az a jelmondat, hogy az irántad érzett szeretetem miatt jogosan is veszlek birtokba. Ilyenkor teljesen magától értetődően lépi át és hagyja figyelmen kívül a szülő a gyerek személyiségének határait. A (majom)szeretet természetesen meg is tud fojtani!”

• Mindig is problémás gyerek voltál.

„Ennek a mondatnak azt kell igazolnia, hogy az ember még mindig törődik a gyerekével – kommentálja Heinz-Peter Röhr. – Való igaz, hogy sok gyereknél korán jelentkeznek a problémák, más gyerekeket viszont ránevelnek a problémásságra. Nekik nagyobb törődésre és gondoskodásra van szükségük, ami túlterhelheti a szülőket, elsősorban az anyát. Ennek az a következménye, hogy többnyire rendkívüli szélsőségek között ingadozik a viselkedése.”

A szavak mögötti érzelmi dinamikák

A fenti mondatok valójában egészen másról árulkodnak, mint amit kimondójuk közölni szeretne: arról, hogy az illető mindenáron szeretet vár és mindenáron szeretet akar adni, akár jó ez a másik félnek, akár nem. Vagyis nem az önzetlen, hanem az önző szeretetet juttatják kifejezésre (legyen ez bármilyen paradoxon). Egyrészt szólhatnak a szülő saját kielégítetlen szeretetszükségleteiről, másrészt arról, hogy attól tart, léte súlytalanná válhat, ha nem lesz kiről gondoskodnia. Mindkét esetben ellehetetlenül, de legalábbis nehézzé válik a gyermek érzelmi leválása és önállósodása, hiszen a gyermek érzi, hogy szenvedést okozna a szülőnek azzal, ha magára hagyná. Hogy a szülő szeretethiánya miből ered, illetve szülői szerepén kívül miért hanyagolta el élete egyéb területeit, az már a személyes élettörténetéből lelhető fel. S mivel a fenti mondatokban látszólag semmi kivetnivaló nincs, nehéz kibogozni a mögöttük rejlő dinamikákat, és nehéz tudatosítani, hogy ezek a dinamikák bizony károsak minden érintett életére.

A szó mint kapcsolataink és szándékaink valós tükre

A fenti alaphelyzet csak egy a sok élet írta történet közül, amelyben szavakkal próbálják elfedni, hogy valami nem stimmel. Amelyben a látszólag jó szándékkal, törődéssel vagy építő kritikaként kimondott szavak rejtett üzenetet hordoznak, és arról árulkodnak, hogy valami nem az, aminek látszik. Például a törődés mögött birtokolni vágyás rejlik, vagy a megjavítani akarás mögött féltékenység lappang. A szó – és a szót kísérő mimika pláne – elszáll. Egyszer. Talán kétszer is. Ám ha valamit többször hallunk, és egy idő után zavar támad bennünk, az azt jelzi, hogy érdemes rejtett üzenetek után kutatnunk; érdemes megállni, figyelmesen hallgatni, sőt hallgatózni, mint afféle titkolt igazság után, hogy miről van szó valójában.

Ha odafigyelünk a szavakra, főleg a hirtelen, spontán kimondott szavakra, ha fülelünk a hangsúlyra, amellyel kimondták, és az arckifejezésre, amellyel kísérték őket, akkor meg fogjuk tudni fejteni, hogy miről árulkodnak valójában. Az árulkodó jelekből képet alkothatunk a másik ember hozzánk fűződő kapcsolatáról, az irántunk való szándékairól – hogy a mi javunkat is szolgálja-e, vagy csak a sajátját, hogy a szeretete értünk van-e, vagy őérte magáért.

Ám ez fordítva is igaz: ha egy kapcsolatunkban zavart érzünk, érdemes magunkba néznünk, nem mondtunk-e olyasmit, amivel aláástuk a jó viszonyt? És ha igen, mi vezetett minket erre, milyen saját érzelmi szükségletek?

A Kiút a függőségből könyvet olvasva az jutott eszembe, hogy nem mind arany, ami fénylik, és ez még a szülő-gyerek kapcsolatra is érvényes. De ugyanígy igaz lehet a kedvesen kimondott szavakra is. A szó csak a külcsín, és a a valódi tartalom, a valós szándék a belbecs.

A cikkben szereplő idézetek forrása:
Heinz-Peter Röhr: Kiút a függőségből. Ha gúzsba köt a szülői háttér... Ursus Libris, Budapest, 2014.