Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

A legnagyobb csapda, amibe tönkremehet a párkapcsolatunk – de hogyan kerüljük el?

2018. április 09. 12:02 - SzabóElvira

Ha párkapcsolatokról van szó, sokan úgy érzik, hogy újra és újra ugyanabba az egyirányú utcába hajtanak be, amiről ráadásul rövidesen kiderül, hogy zsákutca. A pszichoanalitikusok által ismétlési kényszernek nevezett jelenség valami furcsa erőként munkálkodik az életükben, és hiába tűnik minden egyes új szerelem „az igazinak”, idővel mindig ugyanazt kapják a párjuktól, még ha másik ember viszi is ezt a szerepet.

Karin Wagenaar holland pszichoterapeuta Hogyan legyek boldog veled? című könyvében közérthető stílusban leírja, hogy a párkapcsolatokban megnyilvánuló ismétlési dinamika nem a sors delejező szeszélyében rejlik, hanem bennünk – a múltunkban, a személyes történetünkben. Ami igen szerencse, mert mégiscsak a saját magunkból eredő dolgokat tudjuk a leginkább befolyásolni… A gyerekkori és a felnőttkori kötődés pszichológiai vizsgálatai feltárták, hogy kísértetiesen hasonlít egymáshoz, ahogyan kicsi korunkban kapcsolódtunk a szüleinkhez, és ahogyan érettebb korunkban kapcsolódunk a párunkhoz.

couple_bouquet.jpeg

Évtizedeken át gyakorolt viselkedésminták

Vajon hogyan hozzuk létre újra és újra ugyanazokat a helyzeteket, párkapcsolati kudarcokat? A viselkedésünkkel, a reagálásinkkal. Amikor érzelmi stresszt élünk át, vagy bizonytalannak érezzük magunkat, előtörnek belőlünk a gyerekkorunkban is alkalmazott ösztönös reakciók. Például van, aki az érzelmi megterhelések hatására magába zárkózik – ahogyan gyerekkorában is a rajzfilmekbe temetkezett, amikor a szomszéd szobában a szülei hangosan veszekedtek. Aztán fájdalmasan veszi tudomásul, ha ismét faképnél hagyják, mondván, „rideg és elhanyagoló”. Mások fokozott érzelmi támaszra vágynak, ha baj van, és kétségbeesetten kapaszkodnak a partnerükbe – ahogyan gyerekkorukban is vehemensen sírtak, amikor egyedül hagyták őket. Az ő párjuk talán újra és újra azzal hozakodik elő, hogy „nagyobb személyes térre” lenne szüksége, majd amikor nem kapja meg, szakít, mondván, hogy „fuldoklik”.

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért teremtjük újra a múltat felnőttként, azzal kell tisztában lennünk, hogy az ember is, mint más fajok egyedei, gyerekkorában készül fel az élet kihívásaira. Ösztönösen úgy tartjuk, hogy olyan a világ, amilyennek gyerekkorunkban megtapasztaltuk. És annak érdekében, hogy ellavírozzunk az élet buktatói közt, úgy cselekszünk, ahogyan gyerekkorunkban – ha egy viselkedésmód akkor bevált és elősegítette a túlélésünket és felnövésünket, akkor most is be fog válni. S persze ha egy cseppet sem ideális szülő-gyerek kapcsolat valóságát visszük magunkkal a felnőttkorba, és ez alapján alkotunk előfeltevéseket a szerelmi kapcsolat valóságáról, akkor valószínűleg ugyanabba a szenvedésbe fogunk belefutni, amiben gyerekkorunkban is részünk volt.

Gyerekkori kötődés – felnőttkori kötődés

Az alábbiakban röviden áttekintjük, mit tudtunk meg a pszichológiai kötődésvizsgálatokból a kapcsolati mintázatokról. A vizsgálatok során az alábbi fő kötődési stílusokat azonosították:

Biztonságos kötődés

Az emberek kb. kétharmada tartozik ebbe a csoportba, szerencsére. Biztonságos kötődés akkor alakul ki, ha a szülők fizikailag és érzelmileg elérhetők a gyermek számára, és válaszkészen reagálnak a szükségleteire. A gyermek ekkor azt érzi, hogy biztonságban van, érzelmileg meleg közegben, olyan szülők gondoskodására bízva, akik támogatóan állnak mellette. E biztonság bázisán meri felfedezni a világot és a kíváncsiságától hajtva beleengedni magát új helyzetekbe, megtanulja megnyugtatni magát, jók a társas készségei, egészséges önbizalommal és önbecsüléssel rendelkezik.

A pozitív személyiségfejlődés felnőttkorra meghozza a gyümölcsét: a biztonságosan kötődő emberek képesek beleélni magukat a másik ember lelkiállapotába – azaz képesek empátiára –, szabályozni tudják az érzelmeiket, megbízhatónak tartják őket, és egészséges önbizalommal vágnak bele a kihívásokba. Párkapcsolatukban ugyanolyan jól ráhangolódnak partnerük szükségleteire, ahogyan gyerekkorukban az ő szükségleteikre hangolódtak rá, biztos pontot jelentenek a párjuk életében, mellette állnak a stresszhelyzetekben, és nem féltékenyek akkor sem, ha a párjuknak önálló hobbijai, kedvtelései vannak.

hold_hands_1.jpeg

Elkerülő kötődés

A bizonytalanul kötődők egyik csoportjába az elkerülők tartoznak. Az elkerülő kötődésű gyerekek visszavonulnak a szülővel való kapcsolatból, mert nem bíznak abban, hogy a szülő kielégíti a szükségleteiket. A szülő nem elérhető megbízhatóan a gyermek számára, ezért a gyermek azt tanulja meg, hogy „felesleges strapálnia magát” a szülői támaszért, és jobb, ha magáról gondoskodik. Ez a folyamat, illetve az elkerülő reagálási mód kialakulása már egészen kicsi korban lejátszódik – még azelőtt, hogy a gyermek szavakba tudná önteni a hiányaérzetét.

Felnőttként nem okoz számukra problémát, hogy tiszteletben tartsák mások személyes terét – jól elvannak magukban, legalábbis így érzik. Stresszhelyzetben keménységgel reagálnak, és szeretik egyedül végiggondolni, mi a legjobb megoldás. Azt mondják róluk, „olyan maguknak valók”. Nem öntik el őket az érzelmek; néhányan talán hidegséggel vádolják őket. Vannak közöttük olyanok, akiknek nincsenek is igazán mély, érzelemteljes emberi kapcsolatai. De a lelkük mélyén érzik, hogy hiányzik valami…

Szorongó kötődés

A bizonytalanul kötődők másik csoportjába a szorongók tartoznak. A szorongóan kötődő gyerekek túlzottan függnek a szüleiktől. Folyamatosan veszélyben érzik magukat, és a szüleikbe kapaszkodnak. Szorongó kötődés akkor alakul ki, ha a szülő túl hevesen reagál a gyerek szükségleteire. Ha egy szülő szorong attól, hogy nem tudja megvigasztalni, megnyugtatni a síró gyerekét, akkor a gyerek átveszi a szülő szorongását. Az agyunkban vannak olyan idegi áramkörök, amelyek azt szolgálják, hogy „rákapcsolódjunk” a másik ember lelkiállapotára – egy kisbaba már egészen pici korában képes összehangolódni a szülőjével, jóval azelőtt, hogy kikristályosodna a saját, önálló személyisége. A fenti esetben tehát a gyermek alapvető lelkiállapotának állandó elemévé válik a félelemérzés, és túl fiatal ahhoz, hogy feldolgozza a nehéz érzéseket. Később nehézséget jelent majd számára, hogy elviselje a stresszt, kezelje az érzelmeit, megbirkózzon a kudarcokkal.

Ez a szorongás felnőttként is megmarad, és részévé válik a személyiségének. A szorongóan kötődő embernek nagy szüksége van mások pozitív visszajelzésére és támogatására, különösen stresszhelyzetben. A lelke mélyén folyamatosan attól szorong, hogy a párja nem szereti igazán, és hogy el fogja őt veszíteni. Kétségbeesetten igyekszik bizonyságot szerezni arról, hogy a párja mellette áll, erőteljesen és folyamatosan keresi vele a kapcsolódást.

Kiút a negatív spirálból

Nem nehéz elképzelni, mi lesz, ha egy elkerülően és egy szorongóan kötődő ember alkot párt… Mintha körbe-körbe szaladnának, a szorongóan kötődő kergeti az elkerülőt, aki menekül előle. Ez a dinamika azonban nem azt jelenti, hogy nem szeretik egymást igazán, mélyen! Csak azt, hogy a gyerekkorukból hozott reagálási mintát folytatják tovább.

Karin Wagenaar sok történetet elmesél a Hogyan legyek boldog? veled kötetben arról, miként találtak újra egymásra olyan partnerek, akik mintha ködben tapogatóztak volna egymás után. Számos fogódzót is nyújt ahhoz, hogy önállóan, külső segítség nélkül javítani tudjunk a párkapcsolatunkon. Mindehhez a bennünk zajló dinamikák megértése szükséges. Ez pedig úgy lehetséges, ha megismerjük, milyen érzelmek munkálnak bennünk, mire lenne szükségünk a partnerünktől, és ki is mondjuk ezeket. Van, hogy mélyebb feltáró munka kell a tartós javulás eléréséhez. Wagenaar az érzelmekre fókuszáló terápia (EFT) módszerét alkalmazza, és ennek alapelveit, szemléletmódját adja át könyvében is.

love_kiss_snow.jpg

Ha felismerjük, hogyan szövődik bele a múlt a jelenbe, és szívós munkával újfajta, konstruktívabb reagálási módokat tanulunk, megóvhatjuk a szerelmet attól, hogy olyasminek essen áldozatul, amit már megőrölt az idő.

A bizonytalanul kötődők számára van egy jó hírem: a biztonságos kötődés felnőttkorban is elsajátítható, például egy párkapcsolatban, egy terápiás kapcsolatban, vagy akár egy mély barátságban. Ezt nevezzük „szerzett kötődési biztonságnak”. A helyzet az, hogy a gyerekkor véget ér, és felnövünk. Nem kell újraélnünk olyan élményeket felnőttként, amik már a múltban is nagyon kellemetlenek, fájdalmasak voltak. Senki nem kényszerít erre. Felismerhetjük, hogy immár új szelek fújnak.

Minderről többet megtudhatsz:
Karin Wagenaar: Hogyan legyek boldog veled? A párkapcsolat megjavítása az érzelmekre fókuszáló terápia (EFT) segítségével. Ursus Libris, Budapest, 2018.

Kapcsolódó cikk:
A mélyebb jelentés gyermekünk érzelmei mögött – Érzelemszabályozás 3 lépésben

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr6613820228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.