Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

A gyerekek fejlődésének bázisa: az erősségeik táplálása

2017. december 01. 12:18 - SzabóElvira

A szülők célja mindig is az volt, hogy olyan felnőtteket neveljenek a gyermekeikből, akik megtalálják a helyüket az életben, a társadalomban, és sikereket érnek el (bármit is jelentsen ez az egyre nehezebben megfogható szó). Ezért igyekeztek lenyesegetni csemetéik azon vadhajtásait, amelyek gátolhatják az előmenetelüket. Ám sajnos a lenyesegetés következtében sok gyerek nem magabiztossá és sikeressé vált, hanem – gátlásossá.

Lea Waters pszichológus, gyereknevelési szakember Fókuszban az erősségek című könyvében új megközelítést és módszert ad a szülők kezébe: az erősségközpontú nevelési stratégiát. Ennek lényege, hogy lenyesegetés helyett a gyerekek kiemelkedő adottságaira, képességeire, egyszóval: erősségeire fókuszálunk, és azokat fejlesztjük. Vagyis nem a gyengeségeken és a hiányosságokon „lovagolunk”, hanem megerősítjük azt, amiben a gyerekek jók. Így ahelyett, hogy leszegett szárnyúak és gátlásosak lennének, egészséges önbizalomra tesznek szert, és szélesre tudják tárni a szárnyaikat.

mother_boy_map.jpeg

A régi nevelés káros hatásai

1. Azok a gyerekek, akiket sokat kritizáltak, önmarcangolóvá és önkritikussá válhatnak. Sohasem elégedettek magukkal és a teljesítményükkel, kételkednek a képességeikben, és mindenért magukat hibáztatják (még azokért is, amikre nincs befolyásuk).

2. Örökké a bizonyítványukat magyarázzák. Találkoztam olyan felnőttekkel életem során, akik, amikor valami nem sikerült nekik, pl. megbuktak egy vizsgán, nehezen találtak munkát stb., automatikusan kifogásokat kerestek. Én egy rossz szót sem szóltam az esetre (sőt, nem is gondoltam semmi rosszat, legfeljebb azt, hogy ezek az epizódok szükségszerű részei az élet forgatókönyvének), ám ők máris magyarázkodtak. Pedig nem hasonlítok épp egy szigorú atyára… de a gyerekkorból hozott automatikus reakció beindul; aligha kell kiemelnem, hogy ez mély önbizalomhiányt jelez.

3. Az örökös kritizálás hatására a gyerek nem mer önmaga lenni. Talán nem meri kinyitni társaságban a száját, mert „csak hülyeségeket beszél” (ahogy a szülei mondták neki kiskorában). Vagy szívesen fejlesztené a rajztehetségét, de máig a fülében cseng, hogy „ne irkafirkákkal szórakozzon, hanem csinálja a matekháziját”. Vagy fiúként szívesen sertepertélt az anyukája mellett a konyhában, és szeretett segíteni a főzésben, de aztán rászóltak, hogy „egy fiúnak az udvaron van a helye a többi fiúval, és a konyhában lógni lányos” – ki tudja, talán a jövő nagy séfjétől fosztották meg ezzel a konyhaművészetet és az étteremlátogatókat.

handcuffs.jpg

Habár a szülők többsége úgy véli (vélte), hogy a sok kritikával a gyermeke javát szolgálja (szolgálta), valójában a feddések a társadalmi elvárásokat és a szülő gyerekkel kapcsolatos elvárásait és vágyait tükrözik. A szülő elképzeléseit például arról, hogy a gyereknek csendesnek kellene-e lennie, vagy harsánynak, hogy miben kellene tehetségesnek lennie és mivel kellene foglalkoznia (leginkább abban és azzal, amivel kapcsolatban a szülőnek megvalósítatlan álmai vannak). Mindezek nem feltétlenül járnak kéz a kézben a gyerek kvalitásaival és az ő egyéniségéhez szabott fejlődési úttal, sokkal inkább a szülő kivetítéseit mutatják meg.

Éppen ezért fontos, hogy megismerjük és gondozzuk gyermekünk valódi erősségeit – ahogy Lea Waters írja:

Az erősségközpontú nevelés a kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek segítségével valódi önmaguknak láthatjuk a gyermekeinket – nem annak, akivé változtatni akarjuk őket –, mert… egyértelmű és konkrét szempontokat nyújt ahhoz, hogy meghatározhassuk, mi számít erősségnek. Miután képesek vagyunk azonosítani gyermekünk egyéni adottságait és jellemvonásait, kivonhatjuk a képletből a saját kivetítéseinket.”

Hogyan fejlesszük a gyerekek adottságait?

A Fókuszban az erősségek könyvben kérdőívet és hasznos támpontokat találunk ahhoz, hogy meghatározzuk, miben tehetséges a gyerekünk. E cikk korlátai meghaladják egy kérdőív közlésének lehetőségét, ugyanakkor Waters 4 stratégiát ismertet a könyvében, amely az erősségközpontú nevelés kialakítását szolgálja, és ezeket röviden ismertetem ebben az írásban.

Erősségközpontú szülővé válni tanulási folyamat. Az évszázadokon keresztül alkalmazott „lenyesegető” nevelési stratégiát ugyanis mi is elsajátítottuk – a szüleinktől a szocializációnk során. Ahogyan a szüleink is az ő szüleiktől sajátították el a szocializációjuk során; és így tovább, visszafelé haladva az időben. Belénk ivódott, belénk rögzült – az vált bennünk automatikussá, hogy kritikus szemmel nézzünk a gyerekekre. Éppen ezért tanulnunk kell, folyamatosan gyakorolnunk kell az erősségközpontú működést. Lássunk ehhez néhány támpontot!

hands_together_193889_1.jpg

1. Rögzült kontra fejlődési szemlélet

Mindannyian rendelkezünk egyfajta életszemlélettel (mindset), amelyhez hozzátartozik az önmagunkról való gondolkodásmódunk is. Akár tudunk róla, akár nem, egy sor hiedelmet hordozunk magunkban minden egyes aspektusunkról, beleértve az intelligenciánkat, a tehetségeinket, a készségeinket, a személyiségünket és a racionális képességeinket” – írja Lea Waters.

A mindset, amit szemléletmódnak és gondolkodási beállítódásnak is fordítanak, a kulcshiedelmeink összességét jelenti, amely meghatározza, hogyan döntünk és cselekszünk. Az egyik ilyen kulcshiedelem, hogy azt gondoljuk, a tulajdonságaink alakíthatók és a képességeink fejleszthetők, vagy azt gondoljuk, hogy azzal sáfárkodhatunk, amit örököltünk, és nem tudunk változni. Az előbbi a fejlődési/növekedési szemlélet, az utóbbi a rögzült, és a kutatások rámutattak, hogy annak előfeltétele, hogy fejlődőképesek legyünk, a növekedési szemlélet kialakítása.

2. Példamutatás

Nagy igazság, hogy a gyerek nem azt csinálja, amit mondunk neki, hanem azt, amit lát tőlünk. Tehát hiába ismételjük el neki, hogy köszönjön, amikor bemegy a terembe az oviban – ha azt látja, hogy mi a szupermarketben egy hellót se mondunk a pénztárosnak, akkor ő se strapálja magát. Pontosabban: nem lát tőlünk olyan példát, olyan modellt, amit lemásolhatna.

Utánzásos tanulásnak nevezzük azt a jelenséget, hogy a gyerekek automatikusan lemásolják a felnőttek viselkedését, elsősorban a referenciaszemélyekét (szülők, családtagok, később tanárok, edzők stb.). Úgy tanulnak meg lavírozni az életben, hogy ösztönösen magukba építik azt, hogyan lavíroznak mások. A környezetükben levő felnőttek így szerepmodellekké válnak (role model). A szerepmodellek lehetnek negatívak és pozitívak; például az a felnőtt, aki kiabálással (vagy még brutálisabb módon) vezeti le a feszültséget, negatív szerepmodell, de sajnos szerepmodell – az ő viselkedését is elsajátítja a gyerek, és később nagy erőfeszítések árán tudja majd új, konstruktív módjait elsajátítani az érzelemszabályozásnak.

charlie-chaplin-actor-man-person-53408.jpeg

A pozitív szerepmodellek példaképpé válnak. A példamutató szülők oly módon viselkednek, amilyen viselkedést a gyermekükben is viszont szeretnének látni, és az általuk mutatott viselkedési módok gyümölcsöző hatással vannak az emberi kapcsolataikra. A másik nagy igazság, hogy ha egy szülő pozitív változást szeretne elérni a gyermeke viselkedésében, sokszor bizony magánál kell kezdenie a munkát.

3. Állványozás

„…a házhasonlatot alkalmazva azt mondhatjuk, hogy az állványozással ideiglenes szerkezetet biztosítunk gyermekünk növekedéséhez, míg végül magáévá teszi és önállóan is képes a saját támogatására alkalmazni ezeket az eljárásokat – magyarázza Waters. – Az állványozás megnyilvánulhat felismerések, stratégiák, tippek, technikák, listák, napirendek, rendszerek, emlékeztetők, ösztönzés és bármi más formájában, amit a szülő segítségképpen tesz annak érdekében, hogy a gyermeke önálló és sikeres felnőtté váljon. A folyamathoz hozzátartozik, hogy coachként támogatjuk a gyermeket anélkül, hogy átvennénk az irányítást, mellette maradunk anélkül, hogy mentőhelikopterként röpködnénk felette, időnként kötetlen beszélgetéseket kezdeményezünk, hogy ellenőrizzük, mi a helyzet vele, valamint segítünk neki célokat kijelölni és megvalósítási tervet készíteni ezek eléréséhez.”

a-helping-hand-2-1439048-1278x1196.jpg

4. Gyakorlás a proximális (legközelebbi) fejlődési zónában

Ez az állványozás egyik altípusa, amelynek lényege, hogy a felnőtt oly módon és annyira támogatja a gyermeket, hogy a gyermek nagyobb fejlődést érjen el, mint amennyire egyedül képes lett volna. A felnőtt adhat tippeket, gyakorolhat a gyerekkel, de a gyereknek magának kell megcsinálnia vagy épp rájönnie a megoldásra. Pl. a szülő leülhet a gyerekkel matekházit írni, és elmagyarázhatja neki azokat a részeket, amiket a gyermek nem ért – de a feladatokat végül a saját erejéből oldja meg a gyerek, a saját tudására alapozva, amelynek immár az imént kapott magyarázatok is részét képezik.

Képzeljünk el egy barátságos, bölcs segítőt, aki mellettünk van, és mindig a kezét nyújtja felénk, hogy képesek legyünk megtenni a következő lépést egy kemény hegyi túra meredek szakaszán. A célunk az, hogy mi legyünk ez a bölcs segítő a gyermekünk számára.”

S ez az idézet összefoglalja az erősségközpontú nevelés lényegét, és tükrözi azt is, hogy felnőttként mi a szerepünk ebben a folyamatban… Hiszen a „bölcs segítők” olyan szemüvegen keresztül nézik a gyermekeket, amelyen keresztül azt látják, hogy a gyerekekben megvannak a képességek ahhoz, hogy előrejussanak azon a bizonyos hegyi túrán. Enélkül aligha lehetnének a segítségükre… Enélkül nem is lehetnének bölcs segítők…

A cikkben ismertetett szemlélet forrása:
Lea Waters: Fókuszban az erősségek. Hogyan segíti elő az erősségközpontú gyermeknevelés a szülő és a gyermek boldogságát? Ursus Libris, Budapest, 2017.
https://ursuslibris.hu/fokuszban-az-erossegek/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr4613408673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.