Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Így járul hozzá a természet a gyerekek fejlődéséhez

2017. május 17. 07:30 - SzabóElvira

A természetben jobban fejlődnek az élethez szükséges alapképességek

„A természet úgy kell a gyerekeknek, mint egy falat kenyér.” Ez a frappáns gondolat nem az én fejemből pattant ki, hanem Herbert Renz-Polstertől származik. Herbert Renz-Polster gyerekorvos és Gerald Hüther neurológus egy már-már feledésbe merülő témát járnak körül Vissza a gyökerekhez című könyvükben: hogyan fonódik össze a gyermeki fejlődés a természettel, és hogyan tolódott el ettől a modern korban. Olvasmányos, helyenként csipkelődő, néhol provokatív stílusban írnak arról, hogyan fejlődnek „ezek a mai gyerekek”, és hogyan fejlődhetnének még jobban, oly módon, hogy visszatalálnak saját gyökereikhez, miközben a 21. század vívmányaiból is építkeznek.

kid_photo_field.jpg

A természet mint veleszületett fejlődési tér

Renz-Polster és Hüther időutazásra invitálják az olvasót: arra biztatnak minket, hogy vessünk egy pillantást az emberiség bölcsőjére: arra, ahogyan az őseink sok ezer évvel ezelőtt éltek és felnőttek. A hagyományos társadalmakban azt látjuk, hogy a gyerekek természetes közege egyrészt a szabad ég alatt van, másrészt más gyerekek, lehetőleg több korosztályba tartozó gyerekek között. Ha van is velük felnőtt, legfeljebb azért, hogy vigyázzon rájuk, de nem szól bele a játékukba.

A gyerekek felcseperedésének eredeti közege egyfelől egy sajátos társas működést jelentett a vegyes életkorú gyerekcsoportokban: megszervezték a saját játékukat, együttműködtek nagyok és kicsik, a konfliktusokat valahogyan elboronálták, és a különféle ötleteket közösen valósították meg, leküzdve a felmerülő akadályokat. Másfelől ezek a gyerekcsoportok a természetben játszottak – talán nem voltak Matchboxaik és babaházuk, viszont a természet mint játéktér kínálta lehetőségekből kialakították a játékfeltételeket. A gyerekek akkor vannak ma is elemében, ha a természettel kapcsolatba lépve ténykedhetnek: sárból „várat” építenek, „művészi kompozíciókat” hoznak létre virágszirmokból; a faágak harci botokká változnak a kezükben, maguk a fák pedig a bátorság akadálypályáivá a talpuk alatt. Ekkor olyan odaadással és belemerüléssel vannak jelen a világban, mint egyetlen tanórán sem. Renz-Polster számos példát hoz arra, hogyan válik a természet észrevétlenül eszközzé a gyerekek számára ahhoz, hogy megismerjék a matematika, a biológia vagy épp a fizika alaptörvényeit – hogyan teremti meg a természet annak lehetőségét, hogy játszva tanuljanak. S itt tehetnek szert olyan pszichológiai erényekre is, amelyek elengedhetetlenek a felnőtt világban való sikeres működéshez: a türelemre és a kitartásra, a tudatos, éber figyelemre, a bizalomra és az együttérzésre.

mother_daughter_blond_2.jpg

Semmi nem működik előre meghatározott módon, nem lehet mindent egyedül felfedezni, semmi sem egyforma, nincs két levél vagy két ág, amelyek szakasztott másai lennének egymásnak, és minden alkalmas valamire, csak rá kell jönni, mire – írja Gerald Hüther. – Mindenütt lehet találni valamit, ami nő, ami él, ami egyedi. Ha senki nem jön, hogy mindent elmagyarázzon neki vagy más módon megzavarja, akkor a gyerek előbb-utóbb belefeledkezik abba, amit csinál, és teljes odaadással épít egy gátat a patakra, figyeli a hangyákat, amint a levéltetveket fejik, pincebogarakat keres a kövek alatt, és pitypangot szed a réten, hogy aztán szerteszét fújja az apró, ejtőernyős magokat. Ha a szülők látni akarják, hogy néz ki a gyerekük, amikor egyszerűen csak boldog, akkor ilyenkor vegyék szemügyre…”

4 alapélmény, amelyre a gyerekek a természetben szert tehetnek

Nézzük, mi az a négy legfontosabb tapasztalat, amit a gyerekek a természettel kapcsolatba lépve megszerezhetnek, és ami egy életen át elkíséri őket:

1. Közvetlenség

Az imént azt írtam, hogy a természetben igazán „jelen lehetnek” a gyerekek – vagyis minden érzékszervük közvetlen ingereket kap. A virágszirmok bársonyossága a kézben, a madárcsicsergés és a bogárzümmögés a fülben, a földszag az orrban mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek elemi szinten, a testi érzetein keresztül kapcsolódjon a világhoz. Ezek az érzékszervi ingerek jelentik a „horgonyt az itt és mostba”, egyúttal az alapját a tudatos jelenlét képességének. A környezetünkkel, az itt és mosttal való testi kapcsolat segít elkerülni, hogy belevesszünk a gondolataink és az érzelmeink szubjektumába, hogy beszippantson a rágódás vagy a belső káosz – a felnőttkori mentális egészséget alapozzák meg ezek a gyermekkori intenzív érzékleti élmények.

2. Szabadság

Azt is írtam fentebb, hogy a gyerekek a természetben „kialakítják a játékfeltételeket” – vagyis szabadon gazdálkodhatnak azokkal a kincsekkel, amiket a természet biztosít. Felfedezőútra indulhatnak a búzatáblába, próbálgathatják a szárnyaikat – akár azáltal, hogy mindig egy kicsit magasabbra másznak a fán. Új ötletekkel, és a megvalósításukhoz új megoldásokkal rukkolhatnak elő. Ezáltal erősítik meg az újító szellemet – ami elengedhetetlen ahhoz, hogy minden generáció előrevigye valamivel az emberiséget.

caribou-2035472.jpg

3. Ellenálló képesség

Az egyik legfontosabb erény, amit a biztonságos, meleg szobában nem lehet elsajátítani… A természetben sokszor erős szél fúj, és valami különös okból kifolyólag igen gyakran elered az eső, ha biciklitúrára indulunk… A szabadban rengeteg olyan helyzet adódik, amikor meg kell acéloznunk magunkat, ki kell bírnunk az időjárás szeszélyeit és a hosszú túrák során ránk nehezedő mérhetetlen fáradtságot (az erdő közepébe nem fog értünk jönni egy kocsi, hogy hazavigyen). Ezáltal a gyerekek nemcsak az időjárás, de általában véve az élet viszontagságaival szemben is ellenállókká válnak. A vad természetben senkit nem lehet vattába csomagolni – és jobb hamar hozzászokni, hogy az élet úgysem bánik velünk kesztyűs kézzel.

4. Kötődés

Miért kell a természetben megtapasztalni a dolgokat? – teszi fel a kérdést Herbert Renz-Polster. – Először is: a természet a gyerekek számára olyan kapcsolati teret jelent, ahol másokkal találkozhatnak – hiszen kint vannak a játszótársak is. A strukturálatlan környezetben történő találkozások nagy haszonnal járnak. A gyerekeket kimondottan vonzza valami a „törzsbe”! Meg akarják élni, hogy összetartoznak, és nem véletlenül alapítják meg a bandáikat: ezek a gyerekbandák közvetítik számukra az összetartozás érzését. Azonban ennél sokkal több van a szabadban. Kapcsolat a fákkal. A növényekkel. Az állatokkal. Dolgokkal. Helyekkel. A mindig ismétlődő folyamatokkal. Hangulatokkal. Szagokkal. Egy egészen sajátos hangvilággal – amibe beletartozik a csend is.”

tina_bird.jpg

Merre tartunk? A modern kor „programja” a gyerekek számára

A gyerekek világát az iskolák köré építjük – figyelmeztet a Vissza a gyökerekhez könyv – korai oktatást! Árgus szemekkel figyeljük már a csecsemőket is, hogy hol kell őket fejleszteni – itt egy pedagógiai szempontból értékes játékot odacsempészni, ott egy »rosszul« kimondott szót kijavítani – mindezt persze csupa szeretetből. Rivalizálásba kényszerítjük a gyerekeinket. Jegyeket adunk nekik, értékeljük őket, s lépésről lépésre felmérjük a későbbi piaci értéküket. Minden iskolaév után megnézzük, milyen két szám van a vessző után. Olyan programot hoztunk létre számukra, amelynek gyakran csak annyi köze van a gyerekkorhoz, hogy az alatt az idő alatt fut le, mialatt a gyerek kicsi.”

Vajon mit jelent mindez a gyerekek számára? Minimum azt, hogy másképp nőnek fel, mint ahogy a mostani felnőttek. Képi nyelven szólva: felhígul a gyerekkoruk. Vagy lerövidül.”

girl-kids-training-school-159782_2.jpeg

Még ha oly gyakran teszünk is úgy, mintha csodagyerekek fejlődnének ki ebből a mesterségesen felgyorsított felnövésből… az idők jelei ez ellen szólnak. Vajon a mai nevelési-oktatási paradigmában képződött nemzetközi elit tagjai tényleg olyan jól megtanultak mindent, ami a jövőnk alakításához kell? Ha jól szemügyre vesszük a vezetőinket – és a mostani válsághelyzetek erre bőséges lehetőséget szolgáltatnak –, akkor elfog bennünket a kétség.

Nem, egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak a gyerekkor felhígítását. Mert ha a jövő felé fordulunk a tekintetünkkel, akkor vajon milyen jövője van az egyre öregedő társadalmunknak? Fiataljainknak… hatalmas változást kell leküzdeniük. Olyan »oktatásra« lesz majd szükségük, amely jóval többet lefed, mint a régi minta szerinti siker. […] Nekünk olyan emberekre lesz szükségünk, akik úgy nőnek fel, mint a fák az igazi erdőben: sűrű rostokkal, erős kéreggel, mély gyökerekkel. Élettel teli, ellenálló, szociálisan kompetens, kreatív és jó alapzattal rendelkező emberekre.”

class_in_nature.jpegA szerzők szerint új szintézist kell találnunk...

 

A gyerekek önszerveződő közösségeiről és az ezekben kiépíthető kompetenciákról egy másik cikkben írok:
Vitorlák és játszópajtások, avagy a legjobb széljárás az "Újvilág" felé

A cikkben bemutatott nézetek és idézetek forrása:
Herbert Renz-Polster – Gerald Hüther: Vissza a gyökerekhez. Így fejlődnek „ezek a mai gyerekek”. Ursus Libris, Budapest, 2017.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr1912508557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.