Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Rátalálni az önazonos cselekvés útjára

2016. szeptember 27. 07:30 - SzabóElvira

Amióta Abraham Maslow az 1950-es években zászlajára tűzte a kiteljesítő élet és önmegvalósító személyiség eszméit, nyugati kultúránkban egyre fontosabbá vált, hogy a lehetőségeinket kibontakoztatva éljünk, és kihozzuk magunkból a maximumot. Ám miközben az utcákon sok-sok potenciális önmegvalósító futkározik, mégis gyakran hallom emberektől, hogy méltatlan helyzetekben vergődnek, és nem tudják olyan irányba kormányozni az életüket, amilyenbe szeretnék.

Veit Lindau coach találóan úgy fogalmazza meg Fogadj örök hűséget magadnak című könyvében az önmegvalósítás lényegét, hogy „tetteidben légy hű önmagadhoz!”. S valóban: az önmegvalósító élet nem azt jelenti (első körben), hogy Facebook-lájkok özönét kiváltó, nagy formátumú tetteket viszünk végbe, hanem hogy a mindennapjaink során, életünk apró mozzanataiban önazonosan cselekszünk, az értékrendünknek megfelelően. S ha sikerül kiviteleznünk, hogy kisebb tetteinkben ne az elvárások és önbeteljesítő jóslatok kapjanak szót, hanem az, ahogy szívünk szerint cselekednénk, akkor a fontos útelágazásokhoz érkezve olyan döntéseket fogunk hozni, amelyek a javunkat szolgálják.

creating_her_own_way.jpg

Hát én immár mit válasszak?

Az „önmegvalósítás korszaka” elhozta azt, hogy eláraszt minket a lehetőségek tengere. Márpedig időnk korlátozott, és mivel ahhoz, hogy valamiben igazán jók legyünk, 10 000 órát kell rászánnunk a gyakorlásra, életünk során nem sok tevékenységben válhatunk igazán kiválóvá. Vannak, akik nehezen kötelezik el magukat: nyomasztja őket annak tétje, hogy ha komolyan belefognának egy hobbiba, hosszabb időt töltenének el egy munkahelyen, igazán részévé válva a cégnek és az ott végzett munkának, akkor száz másik dologról le kellene mondaniuk – azokat már nem választhatnák, és ki tudja, motoz a fejükben, hogy nem azok lennének-e jobbak?

Azt, hogy mi az a tevékenység, ami igazán a „miénk”, nem olyan nehéz eldönteni. (Igaz, ez becsapós: sokan választanak olyan hobbit, elfoglaltságot, ami eredetileg a szüleik vágya volt.) Elég feltenni a kérdést: mi az, ami elementárisan lelkesít, amivel foglalatoskodva tiszta flow-t és örömélményt élek át? Veit Lindau szavaival élve: mi az, ami „eksztázisba hozza az agytörzsemet”? S azt, hogy hány ilyen van, egészen biztos, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni (ha már túljutottunk a kamaszkor nagy útkeresésein).

kid_piano.jpg

A kis dolgokból lesznek a nagy dolgok

Az önmegvalósító élet nem ott kezdődik, hogy hétvégente megszállottan járom Budapest 8. kerületét szociofotókat készítve, és minden követ megmozgatok, hogy megtaláljam a legjobb helyszínt a fotókiállításomhoz. Inkább életünknek azoknál a látszólag jelentéktelen jeleneteinél, amikor, bár remeg a lábunk, sikerül magunkat képviselni.

„Bár kiállni a saját igazságod mellett olykor látványos döntésekkel járhat, ez nem feltétlenül kell, hogy így legyen. Méltóságod gyakran apró, egyszerű, de mégis jelentős győzelmei ezek. Amikor egy családi összejövetelen őszinte vagy, bár félsz a többiek elutasításától. Amikor leküzdöd a büszkeségedet, és bocsánatot kérsz egy szeretett embertől. Vagy amikor rámosolyogsz egy idegenre, habár félénk vagy.”

Az ehhez hasonló, apró tettek eredményezik azt, hogy emelt fejjel tudunk tükörbe nézni, és egyenes gerinccel járni. Ha az apró tetteinkben hűek tudunk lenni önmagunkhoz, a fontos választási helyzetekben is helyesen tudunk majd dönteni.

„Természetesen vannak nagy találkozásaid is a sorssal: elfogadod-e a jobban fizető munkát, noha el kell érte árulnod személyes értékeidet? Kilépsz-e a kapcsolatból, ami nem jó neked, de anyagi biztonságot ad? Energiát fektetsz-e álmaid projektjébe, anélkül hogy a sikeres végkifejlet garantált lenne?”

Önkiteljesítő életet élni hasonló, mint járni tanulni: először kis lépéseket teszünk, és csak amikor már biztosan állunk a lábunkon, meg tudjuk őrizni az egyensúlyunkat az éles kanyarokban is, akkor lódulhatunk neki a száguldásnak. Talán elsőre nem nyilvánvaló az összefüggés aközött, hogy esténként számítógépes játékokkal vagy a közösségi hálón ütjük agyon az időt, és hogy miért vagyunk évek óta olyan munkahelyen, ahova utálunk bejárni; ahogy a kisebb horderejű helyzetekben viselkedünk, úgy fogunk cselekedni a nagy horderejűekben is, amelyek irányt szabnak az életünknek. Kisebb tetteink súlya összeadódik életünk egésze szempontjából.

runners_bridge.jpg

Amikor önmagunkat gátoljuk

Nagy a kísértés, hogy a külső körülményeinkre fogjuk, miért nem olyan életet élünk, amiben sok örömöt találunk, és ami tele van olyan kapcsolatokkal és tevékenységekkel, amelyek értelmet adnak a napjainknak. Íme egy gyors leltár arról, hogyan botolhatunk meg saját lábunkban, ahelyett hogy lendületesen haladnánk az önkiteljesítő élet felé:

Panaszkodunk és kifogásokat keresünk. Mint arról már írtam, a magyar kultúrába beágyazott szokás, hogy egy szimpla „hogy vagy?” kérdésre is kesergő választ adunk. Ám az állandó panaszkodással az élettől is elvesszük a saját kedvünk, és azt sugalljuk önmagunk felé, hogy nem érdemes belevágni semmibe, mert úgyis minden balul üt ki.

Másokra haragszunk azért, mert rosszul érezzük magunkat. A frusztráltságban energia van, ám a harag energiáját sokan nem a változtatásba, hanem más emberek, csoportok hibáztatásába csatornázzák. Ennek oka, hogy amíg mások felé fordítják az indulataikat, nem kell felmérniük a saját felelősségüket életük jelenlegi állásában.

Nem megfelelő a gondolkodási beállítódásunk. Ahogy egy korábbi cikkben már kitértem rá, a gondolkodási beállítódás (mindset) a fontos alaphiedelmeink gyűjteménye, lényegében az életfilozófiánk, amely alapvetően befolyásolja a terveinket és a döntéseinket. S ezek közt az alaphiedelmek közt bizony akadhatnak olyanok, amelyek a tettrekészség és önmagunk megmérettetése helyett a „biztonsági játék” felé visznek. Pl. „A stresszt mindenáron el kell kerülni, mert kikészít.” „Hibáztam. Ez azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, és nem is leszek.”

Átlépni a félelmen

Az önmegvalósító élethez leginkább bátorság szükséges. Mert előbb-utóbb eljön az, hogy egy belső hangra hallgatva belevágunk valamibe, amit korábban nem próbáltunk, és bizony ösztönösen félünk az ismeretlentől; mert előbb-utóbb lesz néhány konfliktusunk, amikor nem a környezetünk elvárásai szerint cselekszünk, ahogy az az önmegvalósítóknál rendre előfordul. Veit Lindau szerint az önmegvalósító élet legnagyobb akadálya – túl a fentebb felsorolt nem megfelelő gondolkodási sémákon és szokásokon – a félelem.

Azok a legnagyobb álmaid, amiktől a legjobban félsz – olvastam egyik reggel a Facebookon az idővonalamon.

parachute-skydiving-parachuting-jumping-38447.jpeg

Ha támad egy ötletünk, amit szívesen megvalósítanánk, szinte azonnal felsejlik az elménkben egy sor fantázia arról, mi minden üthet ki közben balul. „Megbabonázva bámulod a belső vetítővásznon futó, saját magad által kreált horrorjeleneteket, és dermedten ott ragadsz a hátsó feleden ülve” – summázza Lindau, mi történik, ha a félelmünknél van a vezérlőkar.

A Fogadj örök hűséget magadnak kötet szerzője szerint a félelmet nem leküzdeni kell, hanem összebarátkozni vele. Ehhez egy háromlépcsős gyakorlatsort javasol:

1. Érezd a félelmet a testedben. Pontosan hol érzed? Próbáld ki, mi történik, ha ezúttal másképp, barátságosabban gondolsz rá. Mondjuk így: „Á, hát megint itt a barátom, az én régi-új izgatottságom, ami valami új kezdetét jelzi.”

2. Írd fel, mitől félsz. Milyen rossz dolgok történhetnek? Ne akard elkerülni, írd le egy papírra. Ezek a démonok elveszítik hatalmuk nagy részét, ha láthatóvá válnak, ha megszólítják vagy leírják őket. Tényleg, ismered az emberi életről szóló legjobb viccet? Ha valóban autentikusan élsz, minden, amitől félsz, hogy megtörténhet, úgyis meg fog történni. El fogsz veszíteni embereket. Blamálni fogod magadat. El fogsz esni. Meg fogod magadat ütni. Meg fogsz öregedni. Újra és újra egyedül leszel. És meg fogsz halni. Nem az a kérdés, hogy mindez bekövetkezik-e, hanem hogy ezt görcsösen kapaszkodva, félelemmel telve figyeled a nézőtérről, vagy a pálya közepén játszol – éberen, vadul és kéjesen zihálva.

3. És a legfontosabb pont: írj fel legalább húsz okot, ami miatt a félelmed ellenére mégis cselekedni fogsz. Mit veszíthetsz hosszú távon, ha ott maradsz a hátsó feleden csücsülve? Mit nyersz rövid és hosszú távon, ha megteszed ezt a lépést? Ahogy jegyzeteled az okokat, figyeld meg, melyik az, amelyik valóban megmozgat. Melyiknél kezd el bizseregni az agytörzsed? Valahol benned van egy ok, aminek elegendő ereje van ahhoz, hogy megszabadítson félelmeid láncától és mozgásba hozzon.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A cikkben bemutatott megközelítés és coaching gyakorlat forrása:
Veit Lindau: Fogadj örök hűséget magadnak (Ursus Libris, Budapest, 2015) c. könyve.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr6111702043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.