Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Lásd meg magadban a hőst!

2016. május 27. 15:41 - SzabóElvira

Életünk próbatételei olyanok, mint a mítoszok nagy küzdelmei

„Az igazi hős nem Superman vagy Batman, a csoda ott él benned és bennem.” /Deniz/

Időről időre mindannyian úgy érezzük, mintha a hétköznapok apró mozzanatain túl nagyobb összefüggések mentén élnénk az életünket. Mintha azon túl, hogy reggelente félálmosan a kávénkat szürcsöljük, munka közben kiszaladunk ebédelni a kifőzdébe, este a lábunkat kinyújtva lazítunk egy film előtt, egy másik síkon is zajlana az élet. S mintha a sors időnként szándékosan kihívások elé állítana, és ilyenkor meglepődünk azon, micsoda erőforrásokat tudunk kibányászni magunkból, hogy úrrá legyünk rajtuk. Mintha hősi energiákat mozgatnánk meg.

Joseph Campbell mitológiával foglalkozó tudós arra jutott, hogy életünkben valóban végigjárjuk azokat a heroikus utakat, amelyeket a mítoszok hősei. Pályafutása során számos mítoszt tanulmányozott, azonosítva közös motívumaikat, s eközben megragadta a figyelmét, hogy az emberi életút során, az egyén személyes történetében is megfigyelhetők ezek a mitikus motívumok. Mintha a mítoszok és hőseik a sok egyéni tapasztalatból kikristályosodott, összesűrűsödött lenyomatok lennének…

Campbell munkássága forradalmasította a filmművészetet (azóta a legtöbb filmes forgatókönyvben fellelhetők a hősi út motívumai, a vezérfonal pedig jellemzően egy hős kibontakozása, lásd A csillagok háborúját), és megtermékenyítette a személyiségfejlődési irányzatokat is. A pszichológia a Hős Útja modell segítségével mutatja be, milyen szakaszokon megyünk keresztül, amikor végigvisszük életünk egy-egy nagy próbatételét – bármilyen meglepő, ezek a szakaszok univerzálisak az egyéni életutakban. A Magyarországon kevéssé ismert megközelítésről Szűcs Nóra Szárnyak és gyökerek című, a külföldi életről szóló könyvében olvashatunk.

caribou-2035472.jpg

Az alábbiakban bemutatom a való életben is megtapasztalható „hősi út” legfontosabb szakaszait – a felsorolás mindazonáltal nem teljes, csak a legfontosabb mérföldkövekre koncentrál. Ha a kedves olvasó eszébe idézi élete legutóbbi jelentős kihívását, minden bizonnyal igazi „aha!” élményben lesz része – ehhez csak új szemszögből kell tekintenie az eseményekre és a szereplőkre.

A küszöb átlépése

A hősi út első szakaszai – nem meglepő módon – a kalandra hívás és az elindulás. Ha az élet egyik legfontosabb mérföldkövének tartott fiatal felnőttkort, mint a nagybetűs Életbe való belépés próbatételét nézzük, az elindulást a hősi úton a záróvizsgák, a diplomamunka jelenthetik. Ha pedig maradunk Szűcs Nóra témájánál, a külföldre költözésnél, a kalandra hívást talán egy jóbarát szavain keresztül kapjuk az élettől, aki arra biztat, hogy a világ tágas és sokszínű, ismerjük meg! A kalandra hívás nemcsak fontos esemény (készülés a záróvizsgákra, érettségire, illetve a vizsgának való nekigyürkőzés) vagy valós személy lehet, aki arra inspirál, hogy nekifogjunk egy nagy tervnek, hanem egy belső sugallat is („Jó lenne már munkát vállalni és a saját lábamra állni”, „Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy másik kultúrában élni”).

Ám ritka eset, amikor a hős, vagyis mi magunk, ugrik az első szóra… Többnyire ösztönösen hezitálással, bizonytalankodással válaszolunk a hívásra – ez a kaland visszautasítása. A kedves olvasó talán emlékszik arra, hogy néhány évvel ezelőtt sokat tárgyalt téma volt, hogy a felsőoktatásban tanulók évekkel kitolják a tanulmányaikat, halogatják a diploma megszerzését – mintha „végtelen számú államilag finanszírozott félévre” áhítoznának, ahogy valaki humorosan megjegyezte; az egyetemi évek elnyújtását a munkaerőpiaci kalandok visszautasításaként is értelmezhetjük. Aki pedig szívesen menne külföldre, de mégsem indul el, ilyesmiket gondolhat: „Mihez kezdek a családom és a barátaim nélkül?”, „Nem beszélem elég jól a nyelvet”, stb.

Néhányan egész életükben megragadnak ennél a szakasznál, és nem merik követni a belső hívó hangot. De a történet szerencsére többnyire nem áll meg itt, a hívó jelek sokasodnak (egyre több külföldön élő, utazgató barát; egyre több ismerős áll munkába, vagy szerez teljes állást a gyakornoki pozíció után) – a belső nyugtalanság nőttön-nő. Nem érezzük jól magunkat a megszokott kereteink közt, vonz az ismeretlen, és talán a bizonyítási vágy is erősödik bennünk. Amikor a menni, próbálkozni érzése erősebb lesz, mint a maradni, megtörténik a küszöb átlépése. Ez lehet a repülőjegy megvásárlása (szigorúan egyirányú útra), vagy az ünnepélyes ceremónia, ahol átvesszük az oklevelünket, egyúttal megszűnünk diákok lenni – valamilyen mélyebb jelentéssel bíró gesztus vagy önmagán túlmutató esemény.

japanese_gates.jpg

Kísérők az úton

Ahogy az életünket is közösségekben, embertársaink körében éljük, úgy a hősi útjainkon is szereplők kísérnek. Szinte minden hősi úton megtörténik a találkozás a mentorral. A mentor olyasvalaki, akitől tanulunk, akitől elsajátítjuk a nagy terv kivitelezéséhez szükséges készségeket. Lehet, hogy a mentorunk ténylegesen a tanárunk; de lehet egy idősebb barát, aki már évek óta sikeres a munkájában vagy évek óta külföldön él (ha a fenti két példánkból indulunk ki). Fontos, hogy a mentor hisz bennünk és abban, hogy teljesíteni tudjuk a feladatot; mi pedig példát veszünk róla, elsajátítjuk a tőle kapott mintát. Ugyanakkor a mentor nem feltétlenül tökéletes emberileg – lehetnek gyengeségei, mint akárkinek; ám annak a tudásnak, amire nekünk abban a pillanatban szükségünk van, ő már a birtokában van.

Míg eljutunk a hősi út nagy próbatételéig, kisebb kalandokban van részünk – ezeken csiszolhatjuk a képességeinket, szerezhetünk némi gyakorlatot. Például szorgalmasan küldözgetjük az önéletrajzunkat, részt veszünk álláskeresési tréningeken, sőt talán már első körös interjúra is behívtak; kezdünk rutint szerezni a munkakeresésben. Szövetségesek és ellenfelek vesznek körül minket. Bajtársaink lehetnek az új külföldi barátaink, akiket az expattalálkozókon ismertünk meg, új lakótársaink a társalbérletben stb. Az ellenfél képe pedig rávetülhet a rosszmájú kérdéseket nekünk szegező, mogorva HR-esre, aki velünk szemben ül az állásinterjún – talán a magánéletében jó fej, ám ebben a konstellációban, a mi utunkon, az ellenség szerepét osztotta rá az élet.

Úgy tűnik, szépen haladunk – élvezzük a külföldi élményeket, az ismeretlen kultúra izgalmasságát, a megszokotthoz képest eltérő életstílust („Dél-Európában nem 8-tól 5-ig tart szigorúan a munkaidő? Hurrá!”). Ha frissdiplomásként állásunk még nincs is, külsős munkáink talán már vannak, esetleg szereztünk gyakornoki helyet, amiből később állás lehet, vagy önkéntesként végezzük azt a munkát, amiből később meg szeretnénk élni, így legalább lesz szakmai referenciánk. Ekkor gyakran megesik az, amit a Hős Útja modell így nevez: találkozás az Istennővel. Előfordulhat, hogy az álmunkban megjelenik egy erős kisugárzású nőfigura, aki arra figyelmeztet, hogy nem kifelé, hanem befelé kell figyelnünk. A belső erőközpontunkkal, mélyebb önmagunkkal találkozunk ilyenkor, ami arra ösztönöz, hogy nézzünk magunkba, és tartsunk önvizsgálatot: Valóban olyan remek minden, amilyennek tűnik? Valóban megnyugodhatunk, hogy rendben mennek a dolgaink, vagy a szívünk mélyén motoszkál bennünk valami rossz érzés?

1200px-botticelli-primavera.jpg

A belső barlang, és az elixír megszerzése

Telik az idő, sikerrel vettünk már néhány buktatót, mellettünk állnak a szövetségeseink. Ám ahogy a mítoszokban eljön a pont, amikor a hősnek le kell ereszkednie a sötét barlangba, a kút mélyére, a cethal gyomrába, úgy az életben is eljön a pillanat, amikor igazán mélyre kerülünk. Ez a hősi út legnehezebb része, a legnagyobb próbatétel, amikor hatalmukba kerítenek a negatív érzések, a csüggedés, az elkeseredés, a félelem, és talán az amiatt érzett harag, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk. Ez a kínszenvedés időszaka. A külföldön élőket ilyenkor megrohanja a kulturális sokk, vagyis rájuk szakad, hogy az idegen kultúrában nem tudnak eligazodni („Elképesztő, hogy Dél-Európában minden kiszámíthatatlan, nem lehet tervezni!”), nem értik a kulturális kódokat, nehézségeik támadnak a kommunikációval („Most ezt kritikának szánta, vagy sem?”). Az álláskeresőkön úrrá lehet a kilátástalanság: „Fél éve keresek melót, de nem kellek sehova! Valami baj van velem?” És a nehéz érzéseken nem segít az sem, ha tudják, hogy rengetegen keresztülmentek már ezen.

A hős ellenfele ilyenkor nem más, mint önmaga – saját régi beidegződései, félelmei, előítéletei, szokásai, amelyek korábban visszatartották attól, hogy megvalósítsa a tervét. A mítoszokban szereplő barlang, kút vagy cethal motívum azt jelképezi, hogy ilyenkor lényünk legmélyéhez érünk, ahhoz a részünkhöz, amit legszívesebben eltemetnénk és elrejtenénk, magunk elől is. Az igazi gátak sohasem kívül vannak, hanem belül, és a hős igazi próbatétele az, hogy legyőzze önmagát – az árnyékos oldalát, a félelmeit. A halál és feltámadás szakaszában a hős meghal és újjászületik – meghalnak benne azok a részei, amelyek visszahúzták és fojtogatták, majd új emberként kel életre ebből a harcból. Ez egy szimbolikus tett, egyúttal belső elhatározás, amikor kimondjuk, „ezentúl másként állok az élethez”. A kétségbeesés közt vergődő frissdiplomás álláskereső talán azt mondja: „Akkor is felkel a nap, akkor is van jövő.” A kulturális sokktól bénult expatrióta megtanulja elfogadni a fogadó ország kultúráját a jópofa és kiakasztó oldalaival együtt, illetve meghatározza, mit vesz át az új kultúrából, és mit őriz meg a régiből. A belső barlangunkban paradox módon egyszerre szembesülünk a saját sérülékenységünkkel és belső erőnkkel, egyszerre van jelen a pusztulás lehetősége és a mindenen áttörő, transzformáló vitalitás.

bomarzo_monster.jpg

Ezután nem marad más hátra, mint a visszatérés az elixírrel. A hősi út, a nagy próbatétel mitikus tájon, a pszichénkben zajlott – s miután a belső munkát elvégeztük, visszatérünk a zajló életbe. De nem üres kézzel. A harcból elixírt hozunk magunkkal, erőforrást és gazdagító tudást: a nagybetűs Életben az első lépéseit megtevő fiatal a belső bizonyosságot, hogy érdemes küzdeni és bízhat az életben; a külföldön élők pedig nagyobb nyitottságot és toleranciát, valamint a tapasztalatot, hogy egyetlen kulturális rendszer sem kőbe vésett igazság. Életünket pszichológiailag magasabb szinten folytatjuk tovább; érettebbé s talán bölcsebbé is váltunk; s mivel utunkon nem egyedül járunk, ezáltal jobban szolgálatára lehetünk tágabb közösségünknek is. Nyugvópontra jutunk – egészen addig, amíg nem halljuk meg ismét a kalandra hívást, nem kezdi el feszíteni a várakozás a mellkasunk. Amikor ez bekövetkezik, újrakezdjük a kört – új kalandra indulunk.

Kapcsolódó cikkek:

A külföldön élésről:
A külföldi élmények új alapokra helyezik a személyiséget

A fiatal felnőttkor kihívásairól:
Amikor összezsugorodik a gyerekszoba

Egy „hősi utazás” igaz történetéről:
Sámánok gyógyították meg az autista fiút

Életünk mitikus motívumairól és személyiségünk árnyékos oldaláról:
Ami elől menekülünk, az utolér. Találkozás személyiségünk árnyékrészével
Az emberiség kincsesládája. Mi a közös a való életben, a mítoszokban és a művészeti alkotásokban?

Arról, hogyan alakíthatjuk erőforrássá a stresszes helyzeteket:
A stressz az élet sója
Mindset – mentális alapfelszerelés az élethez

A cikkben bemutatott megközelítés forrása:
Szűcs Nóra: Szárnyak és gyökerek. Külföldi élet – magyar nők szemével. Ursus Libris, Budapest, 2015.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr858751574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.