Szülőként a legtermészetesebb vágyunk, hogy gyermekeink az élet kihívásait sikerre vivő, emberi kapcsolataikban harmóniát találó, kiegyensúlyozott felnőttekké cseperedjenek. S annak érdekében, hogy ez sikerüljön, sokat tehetünk. Az alábbiakban összegyűjtöttünk 5 tanácsot ahhoz, hogy gyermekeink azokká a nagyszerű emberekké váljanak, akiket már akkor is láttunk bennük, amikor babakorukban a szemükbe néztünk. A tippekért Daniel Siegelt és Tina Payne Brysont illeti köszönet, akik A gyermeki elme című kötetükben az alábbi tanácsok mellett számos gyakorlatot és stratégiát is bemutatnak ahhoz, hogyan segítsük elő gyermekeink egészséges és integrált pszichológiai fejlődését.

Tanítsuk meg döntést hozni!

Nem lehetünk mindig a gyerekünk mellett, hogy megmondhassuk a tutit, ha választás elé kerül. Sőt, nem is baj, ha nem akarjuk ráerőltetni, hogy szerintünk melyik lenne számára a tökéletes főiskolai szak, vagy ki a hozzá illő pár, és ki nem az… Ahhoz, hogy felnőttként képes legyen irányítani az életét, számba venni egy útelágazásnál az alternatívákat és azok következményeit, mérlegelni, hogy ha A felé megy, akkor lemond B-ről, stb., gyerekkorban kell megtanulnia a kisebb horderejű kérdésekben a döntéshozatalt.

Lehetőséget kell adnunk a gyerekeinknek arra, hogy megbirkózzanak olyan helyzetekkel, amelyekben több lehetőség verseng egymással. Egészen kicsi korban ez mindössze annyit jelent, hogy „A kék vagy a fehér cipődet szeretnéd ma felvenni?” – hoz példát Siegel és Bryson. Ugyanez pepitában: „A kockás mellényes macit vagy a kockásfülű nyulat viszed a nagymamához alvókának?”

„A zsebpénz egy másik rendkívül jó lehetőség arra, hogy gyakoroltassuk a gyermekeinkkel a döntéshozatalt” – javasolják továbbá A gyermeki elme szerzői. Túl azon, hogy a gyermek a pénzgazdálkodásba is belekóstolhat, olyan opciókat tehet mérlegre például, mint hogy megveszi az Agymanókat DVD-n, vagy tovább gyűjt a Star Wars-legóra. Melyik igazán a szíve vágya? Az utóbbi megéri a hosszabb távú takarékoskodást? Kisebb jutalom most, vagy nagyobb jutalom később? Mit jelent lemondani és kitartani egy nagyobb dologért?

Tanítsuk meg a feszültségek kezelésére!

Mivel a gyerekek idegrendszere éretlenebb, az érzelemszabályozási képességeik sem olyan fejlettek, mint – jó esetben – a felnőtteké. Nem csoda, ha kitör belőlük a feszültség, amikor fáradtak, vagy időnként hisztivel kommunikálják a problémáikat (tény, néha a kéréseiket is), netán előbb ütnek, aztán kérdeznek. A gyerekek a körülöttük levő felnőttektől tanulják meg az életkor előrehaladtával, hogyan kezeljék a stresszt, és mit kezdjenek a nehéz érzelmeikkel – valóban nagy tehát a felelősség súlya.

Felnőttként megtaníthatjuk a gyereket arra, hogy felismerje, amikor menten hatalmába keríti a düh, például hogy most haragszik a testvérére, mert az szétrombolta a homokvárát. Két egyszerű technikát taníthatunk, hogy a gyermek saját maga elejét vehesse a kitörésnek (amit, higgyük el, ő sem élvez): egyrészt megkérhetjük, hogy lélegezzen mélyeket, ha érzi, hogy mindjárt elkapja az idegesség, ez ugyanis idegrendszeri szinten nyugalmi működésre kapcsolja át a stresszműködést; másrészt egyszerűen biztathatjuk arra, hogy számoljon tízig, ami szintén bekapcsolja a tudatos gondolkodást, ezáltal eloltja a készülő robbanást. Siegel és Bryson szerint jó megoldás lehet odatartani eléjük egy párnát, hogy azt csapkodják, ha már nincs visszaút a kitörésből.

„Még a kisgyermekekben is megvan a képesség, hogy megálljanak és elgondolkodjanak, ahelyett hogy a szavaikkal vagy az öklükkel bántsanak valakit. Nem fognak mindig jó döntéseket hozni, ám minél többször alkalmaznak más megoldásokat a dühük szabadon eresztése helyett, annál erősebbé és ügyesebbé válik a felső [gondolkodó, problémamegoldó] agyuk.”

Fejlesszük az önismeretét!

Az élet nemcsak megtörténik velünk, gyerekkorban sem – a tetteinket sokszor érzelmek és vágyak vezérlik, és e tettek hatása rövidesen visszaérkezik hozzánk; ám sokan nehezen látják az összefüggést a tettek és következményeik, pláne a mögöttes érzelmek és a visszahulló következmények között – még felnőttkorban is. Az önismeret fejlesztéséhez – és az élet mélyebb összefüggéseinek megértéséhez – a legjobb módszer, ha olyan kérdéseket teszünk fel a gyerekeknek, amelyek „segítenek a dolgok felszíne mögé látni”. „Szerinted miért nem sikerült jól a dolgozat: túlságosan izgultál miatta, vagy kapkodtál közben? Nagyon nehéznek találtad, vagy kevésnek érezted rá az időt?” „Láttam, játék közben nem akartad visszaadni Szilvi babáját. Nagyon megtetszett, vagy valami más okból ragaszkodtál hozzá?”

Daniel Siegel és Tina Payne Bryson szerint a mindennapi élet során előforduló kisebb-nagyobb buktatók, problémák remek lehetőségeket teremtenek arra, hogy elősegítsük a gyermek érését és az önmagáról való tudása gyarapodását. Lehet szó arról, hogy észrevesszük, halogatni próbál egy számára kellemetlen feladatot – ekkor elbeszélgethetünk vele arról, milyen motívumok állnak a halogatás hátterében, és milyen következményekhez vezet a Pató Pál-os magatartás. A kihívást jelentő helyzeteket felfoghatjuk a fejlődés lehetőségeiként, az önismeret növelésének terepeként is – nem csak nevelési kérdésekben és nevelési célzattal.

Buzdítsuk empátiára!

Emberi kapcsolatainkban és a konfliktusok kezelésében is kulcsfontosságú, hogy beleéljük magunkat a másik helyzetébe és megértsük a szempontjait – gyerekként és felnőttként egyaránt. A testvéri, unokatestvéri kapcsolatok, osztálytársak, játszótéri barátságok mind-mind remek terepet adnak ahhoz, hogy a gyermek időről időre levesse a saját szemüvegét, és felvegye a másik emberét is. Ezt olyan kérdésekkel segíthetjük elő felnőttként, amelyek arra ösztönzik, hogy átgondolja a másik ember érzéseit. Lehet szó egyszerű helyzetről: „Szerinted miért sír a baba?” (Bár ez felérhet egy találós kérdéssel…) Egy hasonló szellemben feltett kérdés igazán gyümölcsöző beszélgetést eredményezhet az olyan, bonyolultabb motívumokat is tartalmazó helyzetekben, mint például amikor tömött buszon utazunk hazafelé a gyerekünkkel, és a mellettünk álló hölgy nyersen ránk ripakodik: „Álljanak odébb, nem látják, hogy nem férek el?!” Egy ilyen, kétségkívül kellemetlen jelenetről beszélgethetünk később a csemeténkkel, akár egy hasonló nyitókérdéssel: „Az a néni nem volt túl kedves hozzánk, ugye? Szerinted esetleg történt vele valami, amitől ma szomorú volt?”

Fejlesszük az erkölcsi érzékét!

Siegel és Bryson szerint az erkölcsi érzék „…több a jó és a rossz ismereténél, és magába foglalja a saját szükségleteken túlmutató nemes célokat.” Természetesen egy fejlődésben lévő gyermektől nem várható el, hogy mindig minden helyzetben teljes érettséggel és mélységében értékeljen bonyolult emberi dilemmákat, de a hétköznapi helyzetekben sok lehetőséget találhatunk arra, hogy fejlesszük a gyerekeink etikai érzékét. Akár elképzelt helyzeteket is felvethetünk nekik, amelyekben a helyes döntés bonyolultabb mérlegelést kíván, és a helyes és a helytelen között nem fekete-fehér a határ. Néhány kérdés, amelyet A gyermeki elme szerzői javasolnak: „Szerinted átszaladhatunk a piroson, ha valamilyen vészhelyzet adódik?” „Ha egy verekedős gyerek elkezdene kötekedni a közeledben, és nem lenne a közelben felnőtt, akkor mit tennél?”

„Emellett természetesen tekintetbe kell vennünk, hogy a saját viselkedésünkkel milyen példát mutatunk. Miközben őszinteségről, nagylelkűségről, kedvességről és tiszteletről beszélünk nekik, ügyeljünk arra, hogy mi is ezeknek az értékeknek megfelelően éljünk.”

További hasznos cikkeket talál a gyereknevelés címke alatt.

Az idézetek és tanácsok Daniel Siegel és Tina Payne Bryson A gyermeki elme című könyvéből származnak (Ursus Libris, Budapest, 2014).