Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

A szerzőről és a blogról

2016. január 02. 16:28 - SzabóElvira

szaboelvira_2016_2.JPGAmikor az Ursus Libris felkért, hogy írjak blogot a kiadó pszichológiai könyveiről, úgy éreztem, egészen testhezálló feladatot kaptam. Fontosnak tartom, hogy a könyvek által közvetített ismeretek és gondolatok minél szélesebb közönséghez eljussanak, személyes fejlődésre, tudatosságra, illetve a magukkal és másokkal való harmonikusabb kapcsolat kialakítására ösztönözve az embereket. A blog célja, hogy pszichológusok, coachok, tudósok, a filozófia-spiritualitás-lélektan határterületein mozgó szerzők segítségével olyan megközelítéseket közvetítsen, amelyek hatására a kedves Olvasó képes új fényben látni önmagát, az életét és a megoldásra váró kihívásokat. Hiszen ezeknek a kihívásoknak az önismeret, vagyis a mozgatórugóink, a hajlamaink, az adottságaink és gyengeségeink, valamint az emberi psziché működésének megismerése révén tudunk megfelelni, és a legtöbbet kihozni tehetségünkből és lehetőségeinkből.

© Szabó Elvira. A blogon szereplő szövegek szerzői jogi védelem alatt állnak. Felhasználásuk csak a szerző előzetes írásbeli engedélyével, forrásmegjelöléssel lehetséges.

Ami engem illet, korán elköteleztem magam a lélektan iránt, ám személyiségem bölcsész oldala mindig hangsúlyos maradt, és arra sarkallt, hogy az önismeretem mellett az írói eszköztáramon is munkálkodjam. Végül e két személyiségrész, a pszichológus és az alkotó frigyre lépett bennem: újságíróként szakmai interjúkat készítek – főleg pszichológiai témákban –, továbbá szerkesztőként, szöveggondozóként közreműködöm pszichológiai, önismereti témájú könyvek születésében.  Hobbiként kisebb megszakításokkal évek óta vezetek úti blogot. Szépírással is foglalkozom – alkalmanként egy-egy novellát publikálok hazai irodalmi lapokban.

Személyes weboldalam, ahol külső és belső utazásimról szóló történeteim, valamint eddig megjelent szépírói szövegeim olvashatók:
ElviraSzabo.com
Kapcsolat: elvira@elviraszabo.com
A weboldal hírlevelére feliratkozva az olvasók értesülhetnek friss megjelenéseimről szépirodalmi, pszichológiai és utazási témákban egyaránt.

Szabó Elvira

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr98227164