Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Barangolások a női szexualitás rejtelmeiben II.

2015. augusztus 24. 18:00 - SzabóElvira

A női orgazmus 4 dimenziója

A nők belső élményei, érzelemvilága különbözik a férfiakétól, kezdve onnan, hogy hónapról hónapra végigjárnak egy biológiai és ehhez kapcsolódó érzelmi körforgást, egészen addig, hogy a stresszre is a férfiaktól eltérően reagálnak, inkább társaik körében keresik a megnyugvást. S természetesen a szexualitást és az orgazmust is egészen másképp tapasztalják meg, mint a (fizikailag) erősebb nem.

Gina Ogden szexológus, a Nők, akik szeretik a szexet című kötet szerzője szerint a nők a férfiakkal ellentétben holisztikusan élik meg a szexet, ahogy Ogden mondja, nem „egy vágányon” közlekedve, hanem „négydimenziós, minden irányba kormányozható helikopteren” szállva. Mivel ez a frappáns összefoglalás talán zavarosan hangzik első olvasásra, vegyük át részletesen, mit értünk „egy vágány” és „négydimenziós, minden irányba” szálló helikopter alatt.

tango.jpg

A szexkutatás pionírjai

William Masters és Virginia Johnson kutatópáros voltak az elsők, akik a szexuális aktus lezajlásának a tudomány számára korábban ismeretlen terepére merészkedtek. 1957 és 1965 között kutatói laboratóriumukban több mint 300 férfi és 300 nő vagy tízezer szexuális közösülését vizsgálták meg, fiziológiai szempontból. Vizsgálati eredményeiket 1966-ban és 1970-ben két, rövid időn belül bestsellerré vált kötetükben összegezték. Megállapításaik lényege, hogy akkor van szex, ha szexuális izgalom van, a szexuális izgalom pedig nők esetében egyenlő a vagina nedvesedésével, a pulzusszám emelkedésével és egyéb fiziológiai jellemzőkkel. A szex alappillére, a közösülés a következő szakaszokkal jellemezhető: izgalmi fázis – platófázis – csúcspont – oldódás.

Női szemmel, kicsit másképp

Gina Ogden, aki számos nővel készített mélyinterjút a szexuális élményeikről, legalább olyan forradalmi gondolatokat fogalmazott meg, mint az időközben klasszikussá váló Masters és Johnson. Nevezetesen, hogy a női szexualitás nem felmérhető a férfias gondolkodás lineáris szemüvegén keresztül, amely a szexet nyílegyenesen az orgazmus felé tartó folyamatként szemléli. A női szexualitás csak a női gondolkodás szemüvegén keresztül megfigyelhető, és ha meg akarjuk érteni, milyen a szex a nők számára, félre kell tenni azokat a szavakat és fogalmakat, amelyek jól beváltak a férfiak szexuális élményeinek jellemzésekor.

A nők szexuális élményei nem leírhatók olyan, a férfiak szexualitását tükröző szavakkal, mint izgatás, pulzusszám, csúcspont stb. – a női szex ezen túlmutat. Sőt, a szex a nők számára nem egyenlő a közösüléssel, vagyis a szex lényege nem a nagy K – írja Ogden. És a jó szex nem egyenlő az eget rengető orgazmussal sem. Nem célorientáltan halad a csúcspont felé, hanem minden irányba kalandozik, a gyönyör, az eksztázis ösvényein – ezek legalább annyira, vagy még inkább elengedhetetlenek a jó szexhez a nők számára, mint az orgazmus. Még csak az sem igaz a női szexre, hogy mindenáron kell hozzá genitális izgatás, ahogy a korai szexológusok hitték – Gina Ogden laboratóriumában az egyik, kutatásban részt vevő nő pusztán fantáziálás útján képes volt olyan orgazmust átélni, hogy szinte kisültek a fiziológiai reakcióit mérő műszerek.

lotus.jpeg

A női szexualitás négy dimenziója

Azt már tudjuk, mi nem jellemzi a női szexet: célorientáltság, vagyis ahogy a bevezetőmben írtam, az „egy vágányon közlekedő” vonat. A nők szexuális élményei inkább felfoghatók holisztikus, „négydimenziós, minden irányba kormányozható” helikopterként, hogy visszatérjek Ogden találó hasonlatához.

A nők szexuális élményeiben, és az orgazmus átélésében különösen, benne van a jelen, a múlt és a jövő, illetve a partnerral való kapcsolat és az itt és mostban létezésen túlmutató transzélmény is. A női szexualitás egyik dimenziója a jelenben átélt élmény, amelynek a Masters és Johnsons-féle szexuális izgalom csak egy része. Ehhez elválaszthatatlanul hozzátapad a szenvedély érzése, akárcsak az összes érzékszerv és az általuk közvetített érzékletek, a partner illata, a bőre tapintása. S a szeretkezés magán hordja annak nyomát is, hogy a nőt milyen viszony fűzi partneréhez – ez jelenti a női szexualitás második dimenzióját. Bízhat-e benne, fel meri-e tárni magát előtte? Odaadja magát a partnerének, átadja magát a szex sodrásának, vagy a királynőt játssza továbbra is? A nő folyamatos összekapcsolódásban és kölcsönhatásban áll partnerével, mozdulataival partnere mozdulataira reagál, érzelmi rezdüléseivel őt követi.

Minden szeretkezés magában hordja a múltbeli szexuális tapasztalatok emlékét, tehát a jelenben megelevenedik a múlt, és bekúszik a jövő. Ez az időben való kitágulás a harmadik dimenzió. A múltbeli élményekhez érzések, szorongások, vágyak, megérzések, álmok kapcsolódnak. Egyetlen szeretkezés sem független aktus, mindegyik élmények egymásra ható láncolatába illeszkedik, a múltból indul, és a jövő felé halad. Ám sokszor megtörténik, hogy a szeretkezés, főleg az orgazmus közben, meghaladja az itt és most, a tér és idő korlátait, és spirituális élménnyé, transzállapottá tágul. Ez a női szexualitás negyedik dimenziója.

man_woman_silhouette.jpeg

A női energiák felszabadítása

Gina Ogden szerint a szex „saját magunkkal, partnerünkkel, az életünkben és az univerzumban ható tényezők összehangolt mintázatával kialakított kiegyensúlyozott kapcsolatban gyökerezik. [...] A nők számára a szexuális működés több cselekvések halmazánál, több a tudósok laboratóriumában mérhető fiziológiás történéseknél. [...] A nők egész életére kiterjedő működést jelent." Ogden kutatásaiban sok nő energiaáramlásként írja le a szexet – az egész szeretkezésélményen átsöprő energiaként, amely a múlttól a jövőig, az itt és mosttól a teljességig terjed, a pillanat és az élet egyaránt benne foglaltatik.

A Nők, akik szeretik a szexet kötet szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők ne azon mérjék le a szexuális életüket, hogy mennyi közösülést és orgazmust élnek át – hiszen ez férfiszemlélet. Ami a férfié, az legyen a férfié, ami a nőé, az tartozzon a nőhöz. A nők szexuális élményeiben ott lüktet a gyönyör, a kapcsolat, a múltba és jövőbe táguló jelen, az idő síkját elhagyó létezés. A modern kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy a gazdag szexuális életet élő nők kreatívabbá válnak, nagyobb lelkesedéssel vetik bele magukat életük tevékenységeibe, több figyelmet fordítanak a gyerekeikre. Ahogy teljes valójukkal részt vesznek a szexben, úgy az életük többi területén is egyre jobban kibontakoznak, kiteljesednek. Egyszerűen azáltal, hogy a nőiségükhöz kapcsolódnak.

nszex.jpg

Kapcsolódó cikk:

Barangolások a női szexualitás rejtelmeiben I. Szex és New York, szex és nőideál

 

A cikkhez felhasznált forrásmunka:

Gina Ogden: Nők, akik szeretik a szexet

Mindennapi nők elbeszélései a gyönyörhöz, intimitáshoz és eksztázishoz vezető útjaikról (Ursus Libris, Budapest, 2008).

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr517714768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.