Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Te megtaláltad már a daimónodat?

2017. február 13. 13:16 - SzabóElvira

Életfeladatunk és személyes küldetésünk

A „daimón” kifejezés eredete az ókori Görögországba nyúlik vissza, és az évezredek során átesett néhány jelentésmódosuláson. Eredetileg valamiféle kisebb istenséget, isteni erőt jelentett, amely lehetett rossz szándékú, de jó szándékú, nagy tettre inspiráló is. A daimón, mint ártó szellem, továbbél a démon szóban. A daimón, mint inspiráló, ihlető erő tapasztalata szintén továbbél – csak már másként nevezzük.

A daimón kifejezéssel Treya Killam Wilber naplójában találkoztam először, amit Treya férje, Ken Wilber, a neves amerikai filozófus adott ki az asszony halála után. Treyánál harmincas évei derekán súlyos melldaganatot diagnosztizáltak; ezt követően új alapokra helyezte életét, és mély lelki átalakuláson ment át – a pszichológia ezt nevezi poszttraumás növekedésnek. Mindehhez öt év adatott neki, és ebbe az öt évbe belefért az is, hogy Treya a különböző kezelési módszerek felkutatása és kipróbálása mellett a daimónját is megtalálja. Ennek a rögös, embert próbáló belső útnak állít emléket az Áldás és állhatatosság című könyv, amely naplóit és tartalmazza.

forest_light.jpeg

Tovább
Szólj hozzá!

Érzelmi Achilles-sarkunk – a túlérzékenység egyik oka

2017. január 31. 17:05 - SzabóElvira

Miért akasztanak ki bizonyos helyzetek?

Mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amelyek elemi erejű reakciót váltanak ki belőlünk. Bántásnak, támadásnak veszünk olyasmiket, amiket nem bántó szándékkal mondtak vagy tettek; magunkra veszünk olyasmit is, amit nem kellene, túlságosan érzékenyek vagyunk bizonyos helyzetekre. Például nem tudunk megküzdeni egy negatív kritikával, vagy azonnal támadásnak vesszük, ha valaki nem ért egyet velünk valamiben. Mit jeleznek ezek a túlreagálások, és hogyan lépjünk túl rajtuk?

A végtelenségig sorolhatnánk az ehhez hasonló, irreálisan intenzív reakciót provokáló helyzeteket, ám mindegyikben van valami közös. Veit Lindau coach, a Fogadj örök hűséget magadnak kötet szerzője szerint igen figyelemreméltó módon mindegyik túlmutat a jelen körülményeken. Az egyet nem értés nem egyenlő azzal, hogy nem vagyunk elég okosak, ahogy egy negatív kritika sem jelenti azt, hogy valami baj van velünk. Akkor hát miért ez a megmagyarázhatatlan érzékenység?

mental-health-1420801.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

A gyökerektől a rügyekig – összeköttetés a családfában

2017. január 24. 18:43 - SzabóElvira

A transzgenerációs traumák továbbélése és feldolgozása

Tágabb családunkra, felmenőinkre gondolva sokunk tapasztalata az (amennyire másoktól hallom, nem csak én jártam így), hogy a családi emlékezet megőrzött számos anekdotát, köztük talán néhány nyomasztó epizódot is, ám a múlt igazán mély szenvedést hordozó történései „elfelejtődtek”. Tágabb otthonunkra, Közép-Kelet-Európára különösen igaz, hogy a történelemkönyvekben felsorolt események mögött súlyos egyéni tragédiák rejlenek – ám míg a törtenelemkönyvek anyagát be kell biflázni, az egyéni történésekről csak úgy-ahogy tudunk. A transzgenerációs hatások vizsgálata során – amelynek színterei jellemzően a terápiás alkalmak, pl. családállítások, születésterápiák – feltárult, hogy éppen a látszólagos „elfelejtések” miatt él tovább a múlt, amit a család szeretne meg nem történtté tenni.

Rejtett összeköttetés

A múlt azért élhet tovább a jelenben, mert „rejtett összeköttetés-háló alakul ki az eredeti családban, ahol az ember az életét kapja, az új családban, ahol az életet továbbadja” – írja Angster Mária aki az egyik legelismertebb családállítás csoportokat vezető pszichoterapeuta hazánkban – Ikertörténetek című – a méhen belüli ikervesztésről, illetve annak következményeiről és feldolgozásáról szóló – könyvében. Létezik egy közös családi mező, családi tudat, amelynek „működési törvényei kényszerítő erővel hatnak a tagok sorsára, sokszor felülírva a személyes szándékaikat is. Másrészt tartalmazza az összes csoporttaggal kapcsolatos összes létfontosságú információt.” Vagyis a családi közösség korábban élt tagjainak sorsa megőrződik, és szenvedésük továbbadódhat a néhány generációval később születetteknek. S a korábbi családi traumák átöröklődése valószínűbb akkor, ha elhallgatták a történteket.

tree-66465.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Túlélőtippek a rettegett dackorszakhoz

2017. január 10. 10:30 - SzabóElvira

A „rémes kétéves” kor a személyiségfejlődés fontos lépcsőfoka

Ha közvélemény-kutatást végeznék szülők körében arról, hogy a gyereknevelés során melyik volt az egyik legmegterhelőbb időszak számukra, bizonyára előkelő helyen végezne a kétéves körüli kor, amit magyarul dackorszaknak neveznek, az angolszász kultúrában pedig „terrible two”-nak, azaz „rémes kétéves”-nek. Sok szülő hitetlenkedve figyeli, ahogy az addig tündéri, mosolygós porontya akaratos, dacos kiskölyökké nő, akinek kedvenc szava a „nem”, még azokban a helyzetekben is, amelyekben a szülő biztosra veszi, hogy most aztán elhúzta a gyermeke orra előtt a mézesmadzagot, és biztosan minden a tervek szerint halad majd. Hát nem.

A rossz híre ellenére ennek a szakasznak nagyon is megvan a helye a személyiségfejlődésben. Riekje Boswijk-Hummel holland pszichoterapeuta Harag című könyvében azt írja: „A nagyon kis gyermekek nem tudják, hogy önálló identitásuk van. […] Az az érzés, hogy ő egy különálló ember, egy saját én, még olyasmi, amit fel kell fedeznie, jobban mondva ki kell fejlesztenie magában.” Saját énünk felfedezéséhez pedig a dackorszakon keresztül vezet a királyi út.

crying_baby_leo_562572.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Hol a határ?

2016. december 12. 15:21 - SzabóElvira

Gyereknevelési szakemberek az elkényeztetésről

„Annyira sír, hallgatni sem bírom… most inkább engedek, majd legközelebb duplán erélyes leszek.” „De ha egyszer annyira örül, persze hogy megveszem neki még ezt a játékot is!” Melyik szülő, nagyszülő, nagynéni is nagybácsi ne járt volna úgy, hogy inkább beadta a derekát?! A legtöbbünkben a gyerekek könnyei vagy az elkerekedett bociszemek érzékeny húrokat pendítenek meg, és nehéz nekik ellenállni… pláne így karácsony közeledtével.

A gyereknevelési szakemberek lépten-nyomon felhívják a figyelmet arra, hogy az engedékenység, az elkényeztetés és az, hogy a gyerek parancsol a családban nem egyenlő a törődéssel és a szeretet kifejezésével, hosszú távon pedig kifejezetten árt a gyereknek, mert énközpontúvá válik, és nem tud majd megküzdeni az élet árnyoldalaival. Amikor a szülők túlzottan engedékenyek, akkor „oly módon alakítják ki a gyermek világát, hogy úgy érzi, joga van megkapni azt, amit akar, pontosan akkor, amikor ő akarja… illetve másoknak mindent meg kellene tenniük érte” – határozza meg az elkényeztetés mibenlétét Daniel Siegel és Tina P. Bryson Drámamentes fegyelmezés c. könyvében. Márpedig az élet nem így működik, ugye?

blond_girl_cheesy_photo.jpg

Tovább
Szólj hozzá!