Gyökerek és Szárnyak

Önismeret és kiteljesedés

Szimbólumok – a pszichénket megmozgató belső képek

2018. január 18. 17:26 - SzabóElvira

Néhány hónappal ezelőtt írtam egy nagy érdeklődésre számot tartó cikket az archetípusokról és a magyar jungiánus szerzők írásait egybegyűjtő Jung nálunk I. könyvről. Immár eljött az ideje, hogy tovább gombolyítsam (vagy bonyolítsam) ezt a témát, különösen azért, mert megjelent az első kötet hagyományait folytató Jung nálunk II. könyv is.

A kétkötetes szöveggyűjtemény második része az elsőhöz hasonló sokszínűséggel mutatja be a jungiánus pszichológia további számos árnyalatát, például azt, hogy: milyen döntő szerepet játszott C. G. Jung a már-már misztikus skizofrénia kórkép – legalább részleges – megértésében; melyek az individuáció lépcsőfokai a férfiaknál, és melyek a nőknél; hogyan provokálhat pánikrohamot az árnyékszemélyiségünk; és milyen kapcsolatban állt Jung a keleti bölcselettel. Ám a kötet túllép a jungi kereteken, pontosabban életművön, és bepillantást nyújt olyan irányzatokba, amelyek merítettek a jungi lélektanból: így a művészetpszichológiába, a transzperszonális pszichológiába vagy épp a perinatális pszichológiába. Továbbá egy érdekes, elgondolkodtató, magunkba tekintésre inspiráló írást olvashatunk a kötet szerkesztőjétől, Deák Zsolt jungi analitikustól a magyar nemzeti komplexusokról.

Fentebb említett cikkemben az archetípusokat, más néven ősképeket az emberiség ősi tapasztalataiként határoztam meg, olyan, nagy energiájú képekként, amelyek az emberi életút során megélt alaphelyzeteket, alapvető viszonyulásokat jelenítik meg. Említettem példakánt Hérát, a feleség ellentmondásos archetípusát, Dionüszoszt, aki az átszellemült, ihletett alkotást és a féktelen őrültséget egyaránt képviseli, valamint Ödipusz konfliktusának, az ödipális alaphelyzetnek új, jungiánus értelmezését. Ám ez csak a történet egyik fele, mert az archetípusok szimbólumokban fejeződnek ki. Éppen ezért jelen cikkemben a szimbólumokat fogom megvizsgálni.

tree_mooshine_1.jpg

Szimbólum: a formába öntött archetípus

Amikor álmunkban megjelenik egy archetípus – mert leginkább az álmainkban van esély találkozni az ősképekkel – akkor nehéz objektív tényekkel alátámasztani a sejtést, hogy most egy archetípussal van dolgunk. Jobbára az vezet nyomra, hogy úgy érezzük, van ebben az alakban valami nagyon erőteljes, vagy valamiféle „láttam már” érzés. Ha azonban a mítoszokból, a mesékből ismert szimbolikus figura sétál (lovagol, repül stb.) be az álmunkba, akkor bátrain kimondhatjuk: bingó!

Dr. Koronkai Bertalan pszichiáter így ír az archetípus és a szimbólum viszonyáról a Jung nálunk II. kötetben olvasható „A jungi pszichoterápia” c. cikkben:

„A kollektív tudattalan archetípusai útján energiakvantumokat közvetít a személyes tudattalan komplexusainak. Ennek segítségével, az addig csak zavaró szimptómákkal jelentkező komplexus energiája képi alakban, szimbólum formájában a tudatba kerül. Ez a szimbólum tehát ábrázolja az archetipikus magot, az őstapasztalatok lecsapódott lényegét és a személyes konfliktusanyagot is. Így a komplexus által a tudattól elvont, az én számára inaktív energia visszakerül a tudatba és ott hasznosítható. Pl. álomban a boszorkány ősképe jelentkezik, de a saját anyjára hasonlít.”

Koronkai professzor szavait értelmezve, az álmodó álmában boszorkányként jelenik meg saját anyja. Ennek a történetnek két szála van, és mindkettő összefonódik a boszorkány alakjában: egyrészt nem véletlen, hogy boszorkánynak álmodja anyját, és könnyen lehet, hogy a való életben konfliktusokkal terhelt a kettőjük kapcsolata. Másrészt az „ezt-azt összekavaró”, „rettenetes és félelmetes” anyaalak archetípus is egyben, a Nagy Anya archetípus negatív aspektusa. Ez egy kollektív alapélmény, és nem kizárólag az álmodó problémája – az emberiség sok ezer éves történelme során sokan átmentek már a „boszorkányos” anyaalakokkal vívott konfliktusokon. S éppen ez az oka, hogy ezek a konfliktusok óriási energiákat mozgathatnak meg. A boszorkány szimbóluma mind a személyes, mind a kollektív vonatkozásokat magában foglalja.

the_lancashire_witches_10.jpg

Illusztráció William Harrison Ainsworth: The Lancashire Witches c. művéből
forrás: Wikipedia

Párhuzam a természet képeivel

Nézzünk egy másik szerzőt, Roberto Assagiolit, a Bevezetés a transzperszonális pszichológiába c. kötetből, amelyben Assagiolié mellett Abraham Maslow és Ken Wilber írásait is olvashatjuk.

Assagioli szerint a szimbólumok olyan fogalmakat, jelentésrétegeket ragadnak meg és sűrítenek össze egyetlen képben, amelyeket az emberi nyelv nehezen, nagy körülírással, vagy egyáltalán nem tudna kifejezni. S ebben van valami: ha azt mondom, boszorkány, minden ember tudja, mire gondolok, de egy ufónak a boszorkány tulajdonságainak hosszas ecsetelésével sem tudnám igazán átadni, mi az, még ha az ufó anyanyelvi szinten beszélné is az összes emberi nyelvet.

Assagioli kiemelten foglalkozik a transzperszonális szimbólumokkal, amelyek szerinte az emberi életút során megjelenő, energiával rendelkező belső képek. Például egy súlyos betegség lehet a tűz az életünkben, ami elhamvasztja régi személyiségünket, és a hamuból új életszemlélet, új értékrend és az emberi kapcsolatok új minősége sarjad (ahogy azt a poszttraumás növekedés jelensége leírja). Ez esetben az egyén megélheti azt, hogy a betegség olyan hatással van az életére, mint a tűz; álmodhat is a tűzzel; illetve amikor az élményfeldolgozás során összefüggő történetbe (úgynevezett narratívumba) önti a betegség tapasztalatát, használhat a tűzhöz kapcsolódó kifejezéseket („a betegség futótűzként terjedt szét az életem minden területén”, „elhamvadt az, aki régen voltam”). Ezek mind azt jelzik, hogy az illető életében olyan változások zajlanak, amelyek a tűz minőségével állíthatók párhuzamba.

fire-easter-easter-fire-flame.jpg

A szimbolikus képek – különösen a transzperszonális szimbólumok – sok esetben a természeti jelenségekből származnak; esetenként ezekből még elvontabb, már képileg is alig megragadható fogalmak alakultak ki:

„Minden olyan szó, amellyel lelki vagy spirituális körülményekre vagy jelenségekre utalunk, eredendően konkrét dolgokon alapuló metafora vagy szimbólum – írja Assagioli. – Például a lélek a lélegzet szóból fakad, a szellem a szélből. […] A helyesen felismert és megértett szimbólumok nagyon értékesek: »megidéző erejük« van, és közvetlen intuitív megértést váltanak ki. Sőt, az, hogy a magasabb valóságokra utaló szavaink az érzéki élményekben gyökereznek, még jobban hangsúlyozza a külső és a belső világok lényegi hasonlóságát.”

womand_wind_autumn.jpeg

A fejlődés szimbólumai: a mag és a virág

„A fejlődés a terhektől való megszabadulást jelenti – magyarázza Assagioli –, és arra az átmenetre utal, amellyel a lehetőség valósággá válik. A két fejlődési szimbólum a mag és a virág: a mag, amely magában hordozza a fa lehetőségét, a virág pedig a csukott állapotú bimbóból fejlődik ki, és gyümölcs lesz belőle.

Annyiszor láttuk már, hogy szinte közömbösek vagyunk azzal a csodával szemben, ahogyan a makkból tölgyfa fejlődik, ahogy a gyermekből felnőtt lesz. Hol van valójában a magban a fa, a tölgyfa a makkban? Arisztotelész »entelekheiáról«, mások »modellről« és »archetípusról« beszélnek. [Assagioli itt a jungitól eltérő értelemben használja az archetípus kifejezést – e cikk szerzője.] Be kell látnunk, hogy van egy mindenben benne rejlő Értelem, amely irányítja a magtól a fáig, a sejttől vagy csírasejttől a teljes élőlényig tartó fejlődés különböző szakaszait.

A virág szimbóluma az ősidők óta alkalmazott másik jelkép: az aranyvirág (Kína), a lótusz (India) és a rózsa (Perzsia és Európa). A lótusz szimbolikája szorosan összefügg mindazzal, ami az emberrel történik. A lótusznak a földbe nyúlnak a gyökerei, a szára a vízben van, a virágja pedig a napsugarak hatására a levegőben nyílik. Nagyszerű szimbóluma ez az embernek, akinek fizikai teste jelenti a földi alapot, aztán lelkileg az érzelmek birodalmában (a »vízben«), majd pedig az elme területén (»levegő«) fejlődik. Az Én, a belső központ megvalósítása megfelel a virág kinyílásának, amelyet a Nap életre keltő hatása vált ki (a Nap a szellem szimbóluma).”

lotus.jpeg

A boszorkány mint szimbólum

A boszorkánnyal kezdtük, fejezzük be hát a boszorkánnyal. A népmesékben, illetve a népmesékből táplálkozó szépirodalmi alkotásokban a boszorkányok a sötétség országának lakói, az alvilággal állnak kapcsolatban, és rontást hoznak az emberekre – írja Dr. Süle Ferenc pszichiáter a János vitéz kapcsán írt tanulmányában a Jung nálunk II. kötetben. Természetesen az erdők mélye sem lehet meg egy valamirevaló boszorkány nélkül… S azt, hogy a boszorkányok hátborzongatóak tudnak lenni a modern korban is, több horrorfilm illusztrálja (pl. az Ideglelés, eredeti címén The Blair Witch Project c. film) – a boszorkány elkoptatott alakja a modern folklórnak is.

A boszorkány negatív képe abból ered, hogy a Nagy Anya archetípusának negatív aspektusát képviseli, vagyis az elutasító, pusztító, félelmetes, „rettenetes” anyát. Azt az anyamintát, aki fenyegetésével, szeretetének megvonásával a hatalmát kívánja biztosítani ivadékai fölött, és megakadályozni azt, hogy azok önállósuljanak – ahogy azt részletesen leírja Majoros Andrea a kötet egy másik tanulmányában. A boszorkányok tehát azt a negatív anyaképet hordozzák és fejezik ki, akitől ösztönösen összerándulunk, érezzük, hogy hatalmasabb nálunk, de tudjuk, hogy ha nem szabadulunk meg a béklyójából furfanggal vagy erővel, megfoszt az önrendelkezési jogunktól. És ezzel az életünknek – legalábbis lelki, szellemi értelemben – lőttek.

 

Kapcsolódó cikkek:

A cikkhez felhasznált forrásmunkák:

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyokerekesszarnyak.blog.hu/api/trackback/id/tr3213586491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása